loki

2021.07.20. 13:52

Három hölgy várta a családban Bódi Ádámot

A Loki középpályása újszülött kislányáról és az AS Roma elleni felkészülési mérkőzésről is beszélt a klubhonlapnak.

Fotó: dvsc.hu

Mint ismert, a telki edzőtábor második napján új taggal bővült a Loki-család, ugyanis megszületett Bódi Ádám második kislánya, Szonja. A középpályás akkor hazautazott családjához, de egy nappal később csatlakozott társaihoz.

Fotó: dvsc.hu

– Nyilván nem volt könnyű, hogy egy hétig csak kamerán keresztül láthattam őket, de szerencsére minden segítséget megkapott a feleségem, és a nagylányomat, Natasát is kellőképp le tudták foglalni – fogalmazott a dvsc.hu-nak a klub 27-es mezszámú futballistája.

Apaként nehéz volt megélni, de most már együtt vagyunk, és ez a legfontosabb. A pici egyébként jól van, szépen gyarapszik a súlya, úgyhogy minden rendben van.

A Loki a tíz nap alatt három felkészülési találkozót vívott Telkiben, a Budafok ellen 3-1-es, a Soroksár ellen 4-1-es, míg a Vasas ellen 3-0-s debreceni siker született. Bódi Ádám szerint nyilván jó megnyerni az edzőmeccseket, de ezeken az összecsapásokon nem az eredmény az elsődleges.

– Nagyon fontos, hogy a felkészülés ezen szakaszában megkapjuk azt a terhelést, ami kitart a szezonra. A sok edzés mellett természetesen csapatépítő programok is voltak, például a footgolf és a gokart, de volt időnk megismerkedni az új társakkal is. Esténkét többször összeültünk társasjátékozni, amire például a hétköznapi életben nem sűrűn van lehetőségünk. Bízom benne, amilyen jól sikerült a felkészülés, olyan jó lesz a szezonunk is.

A DVSC-re még egy felkészülési találkozó vár a jövő hétvégi, Budapest Honvéd elleni bajnoki rajtig, vasárnap 19 órától az AS Roma ellen lépnek pályára Frosinónéban.

– Megmondom őszintén, számomra a rómaiak vezetőedzője, José Mourinho a legnagyobb név az ellenfélnél, kíváncsi leszek, milyen lesz élőben látni. Nyilván hatalmas gárdáról beszélünk, nem lehet összehasonlítani a két csapatot, de a klub szempontjából nagyon jó, hogy egy ilyen edzőmeccset le tudott kötni. Jó kis erőfelmérő lesz, testközelből láthatjuk, mire vagyunk képesek egy nemzetközileg is elismert együttes ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában