Labdarúgás

2021.07.14. 14:34

Angliában edződött kapussal erősített a DEAC

Deczki Máté a Stoke City utánpótlás-csapataiban szerzett jelentős rutint.

Forrás: deac.hu

A 21 éves Deczki Máté a DVSC-ben nevelkedett, és mindössze 16 éves volt, amikor egy felkészülési mérkőzésen bemutatkozott a felnőttcsapatban, emellett az utánpótlás-válogatottba is többször meghívták. Tehetségére hamar felfigyelt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Stoke City, és 2016 nyarán le is igazolta a játékost – olvasható a deac.hu-n.

Új klubjában eleinte az U18-as csapatban kapott lehetőséget, és hamar letette névjegyét, ugyanis „az év védése a 2017–2018-as idényben” elismerésben részesült a korosztályos Premier League-ben, amikor a Derby County elleni bajnokin előbb Fuseine Rashid fejesét hárította reflexmozdulattal, majd az ismétlésnél is a helyén volt. Deczki Máté három év után úgy döntött, hogy hazatér. Először az NB II. újoncához, az Ajkához igazolt, majd kölcsönbe került a harmadosztályú Veszprém csapatához, ahol az elmúlt két szezont töltötte. Idén nyáron visszatért szülővárosába és a DVSC-vel kezdte meg a felkészülést. A Loki a napokban leigazolta a tehetséges kapust, aki így a DEAC-hoz kölcsönbe érkezik.

A játékos elmondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy annak idején otthagyta a Debreceni Labdarúgó Akadémiát. – Nagyon hasznosnak tartom a kint töltött időszakot, sokat tudtam fejlődni technikailag és mentálisan egyaránt.

„Kint nagy hangsúlyt fektetnek a mentális felkészítésre, hogy az edzésen és a mérkőzéseken minden játékos ott legyen fejben.”

Elég fiatalon sikerült belekóstolnom a profi világba, és igyekeztem ennek meglelően élni mindennapjaimat. Úgy érzem, ebből sokat tudok majd profitálni.

Deczki Máté arról is beszélt, miért tért haza Magyarországra. – Az utolsó angliai idényemben az U23-as együttesben védtem, és marasztaltak ugyan, de tizenkilenc évesen már arra vágytam, hogy felnőttcsapatban bizonyíthassak, kint pedig erre még nem nagyon volt lehetőség. Ezért hazajöttem, és az NB II.-be akkor feljutott Ajka leigazolt. Sajnos nem jöttek be itt a számításaim, hamar búcsút intettem a klubnak, és a harmadosztályú Veszprémben folytattam, ott töltöttem az elmúlt két szezont. Hálával tartozom nekik, mert megadták a bizalmat, felkészítettek a felnőttfocira, ennek köszönhetően sikerült rengeteg tapasztalatot szereznem.

A kapus megosztotta azt is, miképpen került vissza Debrecenbe. – Jött egy lehetőség, miszerint a DVSC-nél részt vehetek egy hétig próbajátékon, ami jól sikerült, így a klub leigazolt. A több játéklehetőség érdekében kölcsönadtak a DEAC-nak, amit nem bánok, mert szeretnék rendszeresen védeni, ami jó alkalom, hogy további rutint szerezzek.

„Arra törekszem, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében.”

Szerintem reális esélyünk van a visszajutásra, de ezért együtt kell tenni, mert csak akkor sikerülhet, ha minden játékos ugyanúgy gondolkodik és tesz annak érdekében, hogy a csapat a lehető legjobban szerepeljen.

A kapus a céljaival kapcsolatban azt emelte ki, hogy hiába érkezett haza, a reményeit és a céljait nem adta fel, ezek ugyanúgy ott lebegnek előtte minden nap. – Fiatal vagyok még, nem késtem el semmivel és semmiről. Remélem, a DEAC-ban minél több meccsen kapok lehetőséget, ennek érdekében nekem is sokat kell tennem. Remek szakmai stáb irányításával dolgozunk, a kapusedzőnk, Tóth Ferenc is nagyon precíz, sokat lehet tőle tanulni, tehát minden adott a profi munkához és a további fejlődéshez, ami csak előre visz engem is – hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában