vízilabda

2021.06.12. 12:24

OB I.-es maradt a DVSE!

Sok csatát éltek már át szombaton, de ez most talán a legfontosabb idegenbeli túrának ígérkezett az ország túlvégén.

20210605 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló DVSE - Kanizsa Vízilabda Kft. OBI/B férfi vízilabda mérkőzés. képen: Takács Kristóf #10

Fotó: Napló-archív

A Srácok az előző hétvégén Debrecenben nyertek 10-5-re, Nagykanizsán pedig feltehettek az i-re a pontot a két győzelemig tartó párharcban. A csapatot a DVSE vezetősége és néhány lelkes szurkoló is elkísérte, pokoli hangulatot varázsolva a kanizsai uszodába – olvasható a DVSE honlapján.

Álomszerűen kezdtek a debreceniek: bő három perccel a kezdés után Krasznai Bendegúz szerezte meg a vezetést, egy perc elteltével pedig Takács Kristóf növelte a DVSE találatok számát. Az utolsó támadásból Macsi Patrik is beköszönt, így három gólos előnnyel zárta az első nyolc percet Miroslav Bajin együttese. (0-3)

A debreceniek lendülete a második negyedben is folytatódott és Macsi Patrik révén újabb vendég találatnak örülhettek a DVSE szurkolói. Az első nagykanizsai gólra több, mint 11 percet kellett várni, melyre rögtön kettővel válaszoltak Süvegesék. Macsi Martin akcióból, bátyja, Patrik pedig szintén egy tetszetős támadás után növelte a gólok számát. Az utolsó másodpercben Somorjai Péter mutatott be óriási bravúrt egy emberelőnyös lövést követően, maradt tehát a közte öt a félidőben. Minden a tervek szerint alakult. (1-6)

Fordulás után a Nagykanizsa taktikát és kapust is váltott, amely jó húzásnak bizonyult. A harmadik negyedben ötöt lőttek és láthatóan elhitték, van még keresnivalójuk a találkozón. Szerencsére a debreceniek lélektanilag fontos pillanatokban tudtak betalálni: előbb Krasznai Bendegúz, majd Nagy Norbert vette be a hazaiak kapuját. Közelebb zárkózott a Kanizsa és ekkor már mindenki tudta, hogy egy borzasztóan nehéz utolsó negyed vár a DVSE-re. (6-8)

A záró felvonásban Smitula Gergő állította vissza a három gólos különbséget, melyre kettővel válaszolt a vendéglátó. Feljöttek egy gólra és többször támadhattak az egyenlítésért, a debreceniek azonban rendre a legjobbkor lőttek gólt. Macsi Patrik megszerezte a negyedik, Krasznai Bendegúz pedig a harmadik találatát. 35 másodperccel a vége előtt Nagy Norbert is eredményes volt, mellyel ismét kettővel vezetett a DVSE. A következő támadásból a Nagykanizsa még lőtt egyet, volt tehát izgalom az utolsó 20 másodpercre is.

Túlélték, lepörgették, kibírták, és ahány szinonima a szótárban, a lényeg, hogy 12-11-re győzött a DVSE! A hazai után idegenben is siker koronázta azt a mérhetetlen erőfeszítést és akaratot, melyet ezek a fiatal srácok egytől egyig letettek az asztalra ebben a páratlanul nehéz és kihívásokkal teli évben! Megcsinálták! A DVSE jövőre is az élvonalban szerepel!

E.ON Férfi OB I – osztályozó, 2. mérkőzés

Kanizsa Vízilabda Kft.-Debreceni VSE 11-12 (0-3, 1-3, 5-2, 5-4)

Gólszerzők: Marnitz G. 5, Major 2, Fodor 2, Balaska 2, ill. Macsi P. 4, Krasznai 3, Nagy N. 2, Smitula 1, Takács K. 1, Macsi M. 1

Miroslav Bajin, vezetőedző, DVSE: „Elképesztő mérkőzésen és egy nagyon kemény párharcon vagyunk túl. Többször mondtam már, hogy a Nagykanizsának is az OB I.-ben lenne a helye, de csak egy maradhatott. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült jól kezdenünk és megvalósítani, amit terveztünk. A második félidőben feljött ránk az ellenfelünk, de elég erősek voltunk ahhoz, hogy ne tudjanak kiegyenlíteni. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a bennmaradás, gratulálok a srácoknak, nagyon büszke vagyok rájuk!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában