Keserédes véget ért a remény éjszakája Debrecenben

„A legjobb tündérmesékben sem feltétlenül boldog a történet vége” – nyilatkozta Marco Rossi szövetségi kapitány, miután a magyar labdarúgó-válogatott hősies meccsen 2–2-es döntetlent játszott Németország ellen az Eb-n úgy, hogy egészen a 84. percig nyerésre, azaz továbbjutásra állt. Ennek a sokáig emlékezetes tündérmesének egyik kulcsfejezetét adták azok a drukkerek, akik a budapesti mérkőzéseken, szerdán Münchenben, otthon, a tévék előtt, valamint a szurkolói zónákban vagy a vendéglátóhelyek teraszain buzdították a nemzeti tizenegyet a tornán. A Nationalelf elleni meccsre a DEAC Egyetemi Sportcentrumban ránézésre ezernél is többen gyűltek össze, hogy ott legyenek a válogatottal lélekben, és ha távolról is, de küldjék a pozitív energiát Bajorországba, hátha segít majd.

Büszkék vagyunk, mindegy, mi lesz

A kezdés előtt bő egy órával már szállingóztak a szurkolók a Dóczy József utcára, de olyanok is voltak páran, akik edzés után maradtak ott a meccsre. A drukkerek látszólag inkább realisták voltak, az alaphangulat is ennek megfelelően alakult a még mindig nagyon forró júniusi napsütésben, de azért a meglepetésben is sokan bíztak.

„Reálisan nézve a németek esélyesebbek, de igazából a franciák ellen lehetett látni, hogy mire képes ez a válogatott, tehát meg lehet verni őket, akár tovább is juthatunk. De bármilyen eredmény lesz, szerintem az Eb után büszkék lehetünk a csapatra”

– mondta érdeklődésünkre a sörpadoknál baráti társasággal helyet foglaló Zalán. Kroosék helyzeti előnyét emelte ki Bandi is, akit a teraszon kérdeztünk.

– Nagyon bízunk a magyarokban, jó meccs lesz, de reálisan nézve a dolgokat, nem fogunk nyerni. Szerintem nem lesz meg a továbbjutás, Németországban, Münchenben a németek mindenképp esélyesebbek – vélekedett. A büfénél álló Marcell erős magyar védelmet várt, kiemelve egyúttal a csapatkapitány kvalitásait. – Szalai most igenis meg fogja mutatni, miért az egyik legjobb csatár az Eb-n, és miért ő csinálja a legtöbb területet – szögezte le, hozzátéve, ha a továbbjutás nem is lesz meg, egy ikszre azért számít, de akár egy 2–1-es magyar sikert is kinéz a mérkőzésből. – Izgalmas meccs lesz, ha kibírjuk az első 20 percet, ha nem, akkor pedig nagyon egyszerűen végiggázolnak rajtunk. De hogyha nem fognak minket „mentálblokkolni” egy korai góllal, akkor nagyon könnyen meg lehet oldani – vázolta fel a várható forgatókönyveket.

Mint kiderült, egyikőjük sem lőtt annyira messzire a későbbi valóságtól.

Öröm, mámor, dráma

A Himnuszt természetesen felállva hallgatta az egész közönség, néhányan szívre tett kézzel, a játékosokkal és a szakmai stábbal együtt énekeltek. Ekkorra már szinte teljesen megtelt az óriáskivetítő előtti műfüves terület – többen plédekkel, szinte kempinghangulatban érkeztek –, de hátrébb, a sörpadoknál és a fenti teraszokon is hasonló zsúfoltságot tapasztaltunk. Minden jó magyar megmozdulásért járt a taps, Szalai Ádám 11. percben szerzett fejes góljánál pedig egyszerűen felrobbant a rögtönzött nézőtér, az ováció közben előkerültek a lobogó magyar zászlók, és még hanggránátot is elsütöttek. Fiola Kimmichhel, a gyepen ülők pedig a fénybe tévedő rovarokkal küzdöttek nagyokat, de igen sokszor szólt vastaps és a Ria, Ria, Hungária, szóval tényleg ünnepi hangulatban ment a szurkolás; még szép, hisz okkal lehetett hinni, hogy itt van a küszöbön az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar focisikere. Elképesztően vicces volt hallgatni a debreceniek vidám reakcióit, amikor a közvetítésben egy, a bekapott gól után egykedvűen mászkáló Manuel Neuer kapushoz beszélő magyar drukkert mutattak, de az is szuper volt, ahogyan a kivetítőn felbukkanó vendég tábor ütemes tapsát a cívisvárosi publikum egy az egyben lekövette, a Dóczy József utcára hozva egy kicsit az Allianz Arena lelátóját.

Szalai találatát minden egyes visszajátszásnál szinte úgy ünnepelték, mintha akkor esett volna, majd következett az egész estés érzelmi hullámvasút legnagyobb sikánja: Havertz egyenlítő góljánál talán mindenki elhitte, hogy eddig tartott a müncheni csoda, de Schäfer András két perccel később megint az egekbe lökte a sporttelep közönségét, melynek soraiból ekkor már színes füstbombák is előkerültek. A publikum teljesen együtt élt a játékkal, vágni lehetett a feszültséget. Nem hiába, itt már sokkal erősebb volt a remény, mint az első félidőben, és ennek rendre hangot is adtak – azt pedig örömmel konstatálhatták, hogy Rossi kapitány az utolsó 10 percre a debreceni múltú Varga Kevint is becserélte. Nem sokkal ezután viszont jött a sokk, Goretzka szerencsés lövése, ami után a döbbenet és az ezzel járó csalódott moraj egyszerre söpört végig a nézőseregen. A végjáték ismert, a németek kihúzták a végéig, már csak egy-egy kósza „Mindenki szurkoljon!” felkiáltás szűrődött be az egyébként statikus alapzajba a hosszabbítás környékén.

A lefújás után természetesen járt a taps az Eb-től végül búcsúzó, de végig fantasztikusan játszó magyar válogatottnak, nemcsak a németek elleni, hanem az egész tornán mutatott teljesítményért. A lehetetlenre célzott a csapat, és majdnem összejött a tripla húsz. Nagyon jól tudták ezt Debrecenben is.

RA