Folytassa tovább, Mester!

2021.06.10. 14:49

Kecskeméti Áron: „Egyértelmű volt, hogy továbbra is szeretném építeni a klubot”

Örömhír a DEAC szurkolói számára, hogy az egyik sikerkovács edző biztosan marad.

20210403 Debrecen Fotó: Matey István MI Hajdú-bihari Napló DEAC - Fehérvár döntő, férfi jégkorong mérkőzés. képen: bajnoki öröm

Fotó: Napló-archív

Csütörtökön érkezett a hír, miszerint Kecskeméti Áron, a DEAC jégkorong csapatának másodedzője marad a klub kötelékében, aláírt a következő szezonra. – Amit elkezdtünk, arról az eredményeink is azt mutatják, hogy jó irányba halad, egyértelmű volt, hogy továbbra is szeretném építeni a klubot – kezdte a Hajdú-bihari Naplónak a tréner. Kecskeméti Áron azt is elmondta, hogy a klub építésén azt érti, hogy elkezdett kiépülni egy úgy nevezett jégkorongkultúra Debrecenben, amit érdemes tovább vinni, fejleszteni. – A fejlődés a mai világban minden szempontból elengedhetetlen. Gondolok itt a saját munkámra, csapatszinten különböző dolgokra, és persze a háttérre, a közegre is. Azon leszünk, hogy még feljebb juttassuk a csapatot, dolgozunk a keret kialakításán, de szerintem nagyon nehéz dolgunk lesz a következő szezonban is – mondta el a másodedző. Arról is beszélt a tréner, hogy úgy vette észre, a Debrecennek szurkolni divat lett az ország különböző pontjain, és ehhez elgondolása szerint kellett a Magyar Kupa győzelmük és a bajnoki szezon sikeressége is. – A terveknek nem vagyunk híján. Edzőként abban a szellemben élem az életem, végzem a munkám, hogy soha nem lehetünk elégedettek, ugyanis akkor nincs hova tovább fejlődni. Mindig lehet jobb az ember, mindig lehet egy-egy szituációban jobb döntéseket hozni, éppen ezért folyamatosan az innováció lebeg a szemeink előtt – mondta.

Pihenésre kevés idő jut

Kecskeméti Áron azt is hozzátette, hogy voltak ajánlatai több helyről is, volt amelyiket igencsak megtisztelőnek is gondolja, de úgy érzi, hogy vannak még feladatai a cívisvárosban, sok új, és jó dolog vár még rá Debrecenben, és konkrétan a Debreceni Egyetem hokicsapatánál is.

– Még tartanak az edzések a Debrecenben maradt játékosok számára. Az utánpótlás csapatokkal pedig még dolgozunk a jövő hét végéig, azután lesz egy néhány napos kapustábor, június 20-án pedig megkezdődnek a válogatott edzések. Kevés időm marad a pihenésre, akkor ráadásul majd füvet nyírok otthon, és medencét takarítok – mondta el végül az edző.

Változások

A DEAC háza tájáról az is kiderült, hogy Kiss Patrik után további négy játékosuktól is elköszöntek: Szűcs István, Kiss Roland, Dmitríj Pesztunov, valamint Jakub Izacky is máshol folytatja a karrierjét. Érkezőkről egyelőre nem érkeznek hírek, olyanokról viszont igen, akik aláírtak a következő szezonra is: Sági Martin, Vlagyiszlav Kuleshov, Vedran Bogesics, Jan Dalecky, Molnár Dávid, Dominik Novothny, Kozma Ferenc, Hugo Turcotte, Hetényi Zoltán. A felkészülés majd júliusban kezdődik.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában