Nem csupán a futball-láz, hanem a nagy elődök tisztelete is áthathatta ezekben a napokban az egyetemi sportéletet és a fociszerető debrecenieket: Buzánszky Jenőre (születésének 96. évfordulója alkalmából) és az évszázad mérkőzésének a visszavágójára emlékeztek kedden az egyetemi sporttelepen.
Mielőtt elhelyezték volna a koszorúkat az Aranycsapat hátvédjének szobránál, a Sporttudományi Oktatóközpont épülete előtt, Jávor András professzor, a klub elnöke emlékezett arra a nemzedékre, melynek tettei kiemelték a magyarokat a többi nemzet közül. Jelezte az emlékező gondolatok időszerűségének különleges mivoltát a most zajló Európa-bajnokság kapcsán, amelyre sok-sok küzdelem után ismét eljutott Magyarország, s a franciákkal megmérkőzve olyan teljesítménnyel rukkolt elő, melynek nyomán lehet hinni: lesz jövője. Annál is inkább, mert – mint arra az elnök rámutatott – egészen új alapokon áll napjainkban a magyar sport, s ennek előbb-utóbb meglesz az eredménye.
Jávor András hisz abban, hogy az Aranycsapat mindig erőt ad az utókornak – azoknak a labdarúgóknak is, akik szerdán pályára lépnek a német válogatott ellen.
Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke köszönetet mondott a Debreceni Egyetemnek azért, hogy ápolja a legendás válogatott és Buzánszky Jenő emlékét, hagyományait, hiszen ezzel nemcsak az egyetem hírnevét öregbíti, hanem a magyarságnak is erőt és önbizalmat ad. Hangsúlyozta: ennek a népnek igen nagy szüksége van a sportban elért sikerekre. A Franciaország elleni, lelkünkben győzelemként élő döntetlennel olyan lelkesedést váltott ki a magyar válogatott, amilyenre évtizedek óra vártunk – olyat, mint amilyet annak idején az Aranycsapat a kiváló játékával, az emberi tartásával adott ennek a nemzetnek.
Koszorúzással emlékeztek Buzánszky Jenőre és Nyirkos Istvánra
A Buzánszky Jenő Egyetemi Kupa védnökei közül Magyar Zoltán egy ismert mondást idézett: az élet a legnagyobb rendező – ugyanis az ünnepségen a Himnusz dallamai közben egy csapat gyermek haladt el a Buzánszky-szobor mellett. – Jenő bácsi és társai is, amíg képesek voltak rá, járták a Kárpát-medencét a magyarságáért. A magyarságnak a jövője a gyermek, ők pedig mindent megtettek a gyerekekért – fogalmazott Magyar Zoltán. Idézett egy másik mondást is, mely szerint nincsenek pótolhatatlan emberek – de mégis azt kell mondani, hogy vannak. – Az a hangulat, az a miliő, az a szellemiség, amelyet Jenő bácsi képviselt, ma már nincs, bármennyire fáj. Meg kell próbálni pótolni az ő különleges személyiségét; mindazt, amit ő tett az ügyért, tovább kell vinnünk, s ezt azzal tudjuk megvalósítani, hogy felidézzük az emlékét, illetve azzal, hogy folytatjuk együtt azokat a gesztusokat, tetteket, amelyeket annak idején ő elkezdett és vitt élete végéig – hívta fel a figyelmet a védnök.
Ezután Nyirkos István professzorra, az egyetemi labdarúgás szintén legendás alakjára emlékeztek, ugyancsak szobrának megkoszorúzásával.
Fotó: Molnár Péter
Sándor Mihály sporttörténész, egykori Nyirkos-tanítvány egyebek mellett felhívta a figyelmet arra: épp hetven éve lesz a nyáron, hogy Nyirkos István Debrecenbe került az egyetemre, felvették magyar szakra, s onnantól kezdve Sátoraljaújhely után a DEAC-ban kezdett futballozni. Annak pedig ötven esztendeje, hogy Sándor Mihály látta őt először játszani az Aranycsapat-öregfiúk ellen; a mérkőzést az akkor 38 éves Nyirkos István zseniális játéka is feledhetetlenné tette. A krónikás – néhány személyes pillanat felidézése mellett – Buzánszky Jenő szavaival emlékezett Nyirkos professzorra: ugyan nem volt NB I.-es játékos, de első osztályú labdarúgó volt, aki a tudományos pályát, az egyetemet, a tanítást többre tartotta, mint a labdarúgást, az azonban megmaradt örök szerelmének.
Az eseményen a Debreceni Egyetem testnevelő tanárairól is megemlékeztek a tiszteletükre ültetett fánál.
