Labdarúgás

2021.05.13. 10:20

Utolsó perces góllal kapott ki a DEAC II

Eseménydús meccset játszottak.

Forrás: Égerházi Péter

A középmezőnyhöz tartozó rivális ellen igyekezett folyatni jó sorozatát a megyei I. osztályban szereplő csapat, amelyhez a Berettyóújfalu látogatott május 12-én. Katona László tanítványai ősszel egygólos vereséget szenvedtek a BUSE együttesétől, így volt miért visszavágni, ráadásul a kiesés elleni küzdelemben is nagyon kellenek a pontok az egyetemistáknak – olvasható a deac.hu-n.

Jól indult a találkozó, az első percekben még a DEAC II akarata érvényesült, azonban negyedóra után átvette a játék irányítását a BUSE. Az első félidőben sokáig nem esett találat, ám a 42. percben, egy pontrúgásból megszerezték a vezetést a vendégek. A játékrész legvégén Molnár Márton tört kapura, a védők pedig csak szabálytalanul tudták megállítani a debreceni játékost, tizenegyes következett. A megítélt büntetőt Csák Zsolt értékesítette, ezzel sikerült egyenlítenie a DEAC-nak még a szünet előtt.

A fordulás után azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést a berettyóújfaluiak, és egy szögletet követően visszavették a vezetést.

Bár a gólt megelőzően a vendég támadó nagyot lökött védőjén, a játékvezető nem látott szabálytalanságot. Mindez nem szegte a debreceniek kedvét, és alig tíz perccel a vége előtt, szintén sarokrúgásból sikerült újra egyenlíteniük. Barabás Zoltán érkezett remek ütemben a beadásra, majd a rövid sarokba csúsztatta a labdát. Amikor már úgy tűnt, hogy döntetlennel zárul a mérkőzés, az ellenfél egy utolsó nagy rohamot indított, Nagy János pedig szólójával a rendes játékidő utolsó percében eldöntötte a három pont sorsát (2–3).

Megyei I. osztály, 20. forduló

DEAC II–BUSE 2–3 (1–1)

DEAC II: Urbán – Áros (Papp G., 57.), Tóth L. (Khalil, 61.), Hermann (Bakó, a szünetben), Csák, Barabás, Katona Z., Molnár, Katona T., Juhász, Gyarmati (Orbán, a szünetben)

Edző: Katona László

Gólszerzők: Csák (44. – 11-esből), Barabás (82.)

Katona László: Legalább a tizedik idei mérkőzésünk volt, amit a végjátékban buktunk el. Az első tíz percben jó teljesítményt nyújtottunk, de a folytatásban az ellenfél átvette a játék irányítását, s összességében megérdemelten szerezte meg mindhárom pontot. Kissé csalódott vagyok a vereség miatt, de folytatjuk az elkezdett munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában