Motorsport

2021.05.15. 10:41

Újra nyeregbe pattan egy Adorján a hétvégén

Egy 450 köbcentis méregzsákkal versenyez majd ifjabb Adorján Zoltán a magyar supermoto bajnokságán.

Fotó: Adorján Zoltán-archív

Közel 15 esztendő után versenyez újra ifjabb Adorján Zoltán. Édesapjától, a legendás örökös magyar bajnok Adorján Zoltántól eltérően ő nem a salakmotorozásban, hanem a supermotoban találta meg önmagát. De 2006-ban abbahagyta, hogy aztán idén újra nyeregbe pattanjon. A Hajdú-bihari Napló arra volt kíváncsi, mi és miért pont most késztette a visszatérésre a motorost.

– Mostanra jutottam el odáig, hogy nem dolgozok már minden hétvégén, így van valamennyi szabadidőm, én pedig úgy döntöttem, hogy nem kocsmázással, hanem a motorozással töltöm el. Hamar kiderült, hogy az utcai motorozásban kevesebb élvezetet lelek, sokkal inkább a versenyzés érdekel. Salakmotorozni nem akartam, mert éreztem, hogy abban én nem győzhetek, hiszen úgyis édesapámhoz mértek volna – válaszolta a 35 esztendős Adorján.

A supermoto a 2000-es években kezdett elterjedni Magyarországon, az akkor a húszas évei elejét taposó rider pedig kipróbálta és nagyon bejött neki. Adorján bevallása szerint a krosszozást sosem szerette, a gyorsasági motorozás pedig egy nagyon távoli és drága dolognak tűnt, így az egymásra találás a supermotoval a legjobb, ami történhetett akkoriban.

Nyerni szeretne

Aztán 2006-ban úgy döntött abbahagyja, hogy mennyire nehezen tudott elszakadni jól mutatja, az eltelt évek alatt több versenygépe is volt, de végül időhiány miatt mindegyiken túladott.

– De most végre újra ott leszek a rajtnál – örvendezett Adorján, aki szombaton a visontai pályán egy 450 cm3-es Husqvarna nyergében húzza a gázt a Nyílt Nemzeti Supermoto Bajnokságon. – Az amatőr kategóriában térek vissza. Láttam a nevezési listát, többekkel versenyeztem már korábban, szeretnék nyerni a hétvégén. Ezek a viadalok baromi látványosak, a vasaknak is jó hangjuk van. A supermoto multifunkciós versenyzést igényel, mert hiába vagy jó gyorsaságis, ha nem tudsz murván menni slick gumival, akkor esélyed sincs, és ez igaz fordítva is – nyilatkozta Adorján Zoltán.

MSZ

Borítókép: Adorján Zoltán a versenygépével

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában