Szép eredmény!

2021.05.30. 16:05

Történelmi sikert ért el a DEAC junior férfi röplabdacsapata!

Az országos döntőben a bronzérmet szerezték meg a debreceniek.

Forrás: deac.hu

A hétvégén Kaposváron rendezték a férfi röplabdázók U21-es országos bajnokságának döntőjét, ahol bő egy évtized után a DEAC is érdekelt volt. A hat csapatot felvonultató tornán Felföldi János együttese mellett a házigazda FINO, a Kazincbarcika, a Pénzügyőr, a Szolnok, valamint a Dunaújváros volt érdekelt. A debreceniek a pénteki keresztjáték során a Pénzügyőrrel találkoztak, míg az elődöntőkre május 29-én, az éremcsatákra május 30-án került sor – írja a deac.hu.

Aki követi a honi röplabdázást, tisztában van vele, hogy a Pénzügyőr az elmúlt évtized egyik legsikeresebb csapata, a felnőtteknél regnáló címvédő az utánpótlásnevelés terén is fellegvárnak számít. Épp ezért a találkozó előtt sokan a fővárosiakat tartották esélyesebbnek, ám a debreceni fiatalok játéka minden várakozást felülmúlt, végig elszántan, koncentráltan és kevés hibával röplabdáztak az egyetemisták. Az első szett heroikus küzdelmet hozott, a zöld-fehérek elléptek, a DEAC fordított, majd mindkét gárdának volt játszmalabdája, s végül a cívisvárosiak a lehető legkisebb különbséggel, 28:26-ra diadalmaskodtak.

Sikerült elkedvetleníteniük a riválist, a második és a harmadik szettet végig uralta a DEAC, előbbiben 19, utóbbiban 14 pontot engedélyeztek a Pénzügyőrnek.

A szombati elődöntőben aztán egy újabb bivalyerős rivális, a Szolnok várt a debreceniekre. Az első játszmában még a DEAC-nak sikerült minden, jó játékkal előnybe kerültek, de a második szettől kezdve Bodonyi Ákos fiai vették át az irányítást. A negyedik játszmában ismét megingott a Szolnok, míg a DEAC új erőre kapott, ám 22:17-es vezetésről nem sikerült egyenlíteniük, így a Szolnok jutott a fináléba. Felföldi János vezetőedző elmondása szerint nagyon küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat, s tanítványai remekül helytálltak a bajnokaspiráns ellen, így büszke lehet a srácokra.

A debreceniekre a bronzmérkőzésen a Kaposvár együttese várt, amely hazai közönség előtt játszhatott az éremért. Ennek ellenére az első két szettben az egyetemisták akarata érvényesült, noha a kaposváriak nagy ellenállást tanúsítottak, a végletekig kiélezett küzdelem zajlott a pályán. A FINO nem adta fel, s a harmadik játszmában esélyt sem adott a cívisvárosiaknak, de a DEAC-nak is maradtak erőtartalékai, a negyedik szettet 25:19-re megnyerve országos bajnoki harmadik helyen végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában