Mindent bele!

2021.05.14. 09:54

Sorsdöntő meccsek is várnak a DEAC csapataira

A női futsalosok már a hétvégén bajnokok lehetnek.

DEAC-Tolna-Mözs női Futsal Nb1-es mérkőzés a DESOK csarnokban 2021.05.01.-én Debrecenben.

Forrás: deac.hu

Fotó: Derencsényi István

A bajnoki aranyért játszik vasárnap a Debreceni Egyetem női futsalcsapata, míg a kosarasok a bronzért szállnak csatába. A labdarúgók idegenben, míg rögbisek hazai pályán zárják a szezont, a kézilabdázók pedig újra otthon lépnek pályára – írja a deac.hu.

Kosárlabda – a bronzért küzdhetnek

Nem sikerült a döntőbe jutnia a Debreceni Egyetem kosárlabdacsapatának, mivel az elődöntőben a Szolnok 3-1-re nyert összesítésben. Az érem még így is meglehet, ehhez a Szedeák ellen kellene diadalmaskodni a bronzcsata során. Az első találkozót szombaton 18 órakor rendezik Szegeden, majd szerdán 18 órakor az Oláh Gábor utcai csarnokban folytatódik a küzdelem, amely három nyert mérkőzésig tart.

Labdarúgás – idegenben zárják a szezont

Utolsó mérkőzésére készül az NB II.-ben a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata. Vasárnap 17 órakor a Budaörs ellen zárják a szezont Sándor Tamás tanítványai, a bajnokit Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban rendezik.

Futsal – a Magyar Kupa után a bajnokságot is megnyerhetik

Múlt hétvégén Magyar Kupa-győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a DEAC női futsalcsapata, most pedig már a bajnoki arany a cél. A Tolna-Mözs elleni párharc állása 2-1 a debreceniek javára, így ha a vasárnap 17 órakor Tolnán rendezendő mérkőzést is behúzza a DEAC, újabb arannyal gazdagodhatnak.

Kézilabda – kellenek a pontok

Alig két hete az Ózd magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a DEAC felett, de most itt a lehetőségük visszavágni a debrecenieknek, ugyanis a két csapat újra találkozik egymással, ezúttal a DESOK-ban. A pénteken 19 órakor kezdődő bajnoki találkozó nagyon fontos a hazaiak számára, mivel legutóbb Vecsésről is pont nélkül tértek haza, így igen közel kerültek az osztályozót jelentő 8. helyhez. Erőt adhat a játékosoknak, hogy ismét nézők előtt léphetnek pályára.

Rögbi – a szezon utolsó mérkőzését játsszák

A Debreceni Egyetem rögbicsapata vasárnap 13 órakor a Budapest Exciles ellen zárja a 2020-2021-es NB I.-es bajnokságot. A találkozót a Böszörményi úti Campus füves pályáján rendezik.

Floorball – idegenben a pontokért

A tervek szerint vasárnap 18 órakor a Dunai Krokodilok otthonában vendégszerepel a Debreceni Egyetem floorballcsapata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában