Dobogón a DEAC

2021.05.24. 15:40

Bronzéremmel zárta a szezont a debreceni floorballcsapat

A szezonzáró mérkőzésen a bajnokként érkező komáromiak nyertek, a debreceni csapat tizenegy év után végzett dobogón.

Fotó: Béres Máté

A Salming Férfi OB I. utolsó játéknapján a már bajnoki címet nyert SZPK-DESEF Komárom csapata látogatott Debrecenbe. Az egyetemisták szerették volna méltó módon zárni a szezont, hiszen újra lehettek nézők a találkozón, másrészt az ezüstérem lehetősége is ott lebegett a szemük előtt – tájékoztatta portálunkat a DEAC Floorball szakosztályvezetője.

Fotó: Béres Máté

A mérkőzés búcsúztatással indult: ez volt az utolsó meccse Füzesi Csabának, akiktől a társak meglepetéssel köszöntek el. Az ünnepi hangulat a mérkőzésen is folytatódott: agilisen kezdett a hazai csapat, már az első percben több védést kellett bemutatnia a vendégek kapusának, Szuri Zoltánnak. A hazai fölényt Végh Ádám váltotta gólra, majd Pál Lóránt találatával már 2:0-t mutatott a tábla. A 11. percben Németh Richárd góljával szépítettek a vendégek, ám Végh Ádám újabb válaszával ismét kettő volt közte (3:1). A játékrész közepére a vendégek is megérkeztek a meccsbe: Ignéczi Balázs majd Pirik Dávid góljaival egál lett, majd szünet előtt az első emberelőnyt góllal használták ki a vendégek: Németh Richárd találatával a vendégek kerültek előnybe (3:4).

Fotó: Béres Máté

A fordulást követően is aktívak maradtak a csapatok, ám a vendégek eredményesebbek voltak: Pirik Dávid duplázott (3:6). A búcsúzó Füzesi Csaba nagy góljával ismét feléledni látszott a debreceni csapat (és a közönség is), ám a vendégek újra elléptek: ezúttal Zsámboki Dániel duplázott (4:8).

A harmadik harmad elején a játékvezető is szerepelni akart, így Okos Csanád mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyt könyörtelenül kihasználták a vendégek (újabb Németh és Zsámboki találat született), ám Nyisztor Szabolcs is beköszönt (5:10). A folytatásban is élesebbek maradtak a vendégek, a végeredményt végül Németh Richárd állította be (5:12).

A komáromi csapat 2009 után lett ismét magyar bajnok, ám a DEAC sem maradt érem nélkül: becsülettel végigdolgozta csapat a mostoha szezont, így 2021-ben a bronzérem került a debreceniek nyakába.

A tények

Salming Férfi OB I.

Debreceni EAC – SZPK-DESEF Komárom 5:12 (3:4, 1:4, 1:4)

Debrecen, Kecskeméti János Sportcsarnok, 50 néző

Vezette: Hotz Erik, Végh Ádám

DEAC pontszerzői: Végh Ádám (2+2), Nyisztor Szabolcs (1+1), Füzesi Csaba (1+0), Pál Lóránt (1+0), Okos Csanád (0+1), Radványi Balázs (0+1)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában