Labdarúgás

2021.05.20. 16:31

Bajnokhoz méltó számokkal fejezte be a szezont a Loki

A Loki nyerte a legtöbb mérkőzést és rúgta a legtöbb gólt a most zárult NB II.-es idényben.

DVSC-Haladás NBII. 38. forduló 4-2

Fotó: Napló-archív

A Debreceni VSC vasárnap lejátszotta az utolsó mérkőzését a szezonban, és a Haladás felett aratott 4–2-es győzelemével bajnok lett, és feljutott az NB I.-be. Előfordult a Lokinál, hogy döcögött kicsit a szekér, de ennek ellenére a csapat által produkált számok is azt támasztják alá, hogy teljesen megérdemelten végzett a tabella élén.

A legfontosabb és legegyértelműbb statisztika, hogy 38 forduló alatt a DVSC gyűjtötte a legtöbb pontot, 80-at. Ebben a tekintetben a Gyirmót és a Vasas tudott lépést tartani a hajdúságiakkal 78-78 egységgel. A megnyert és elveszített meccsek tekintetében is éllovas a piros-fehér alakulat, hiszen 24-gyel a Gyirmóttal holtversenyben a legtöbb győzelmet szerezte, a hat elszenvedett vereség pedig – az angyalföldiekkel karöltve – a legkevesebb a mezőnyben.

A lőtt gólok tekintetében toronymagasan a vetélytársak fölé emelkedtek Bárány Donáték, hiszen az Ajka és a Vasas állnak 65-tel a második helyen, a Loki viszont 89 találatot jegyzett – ebben benne van a Békéscsaba elleni megállapított 3–0-s eredmény is.

Hiányérzetünk legfeljebb a 40 bekapott gól miatt lehet, hiszen a Gyirmót, a Nyíregyháza, a Pécs és a Vasas is kevesebbszer kapitulált, mint a vasutasgárda. Azonban másik kapunál mutatott kiemelkedő teljesítmény által a gólkülönbsége még így is messze a hajdúsági együttesnek a legjobb +49-cel, őket a Vasas +30-cal, a Gyirmót pedig +29-cel követi.

Bódi volt a legtöbbet a pályán

Ami a játékosokat illeti, főleg a koronavírussal sújtott őszi hónapok miatt kifejezetten sok, összesen 35 játékos lépett pályára a DVSC színeiben a szezon során a Merkantil Bank Ligában.

Közülük Bódi Ádám játszott a legtöbb találkozón, 36 alkalommal, ebből 35-ször kezdőként, a listán holtversenyben második Szécsi Márk és Kinyik Ákos, előbbi 32 meccséből 24 alkalommal, utóbbi mindegyiken kezdett. A harmadik Bárány Donát pedig 30 összecsapáson lépett pályára, viszont ő „csak” 18-szor szerepelt kezdőként.

A pályán töltött percek tekintetében az első két helyezett nem változik, Bódi 3010-et, míg Kinyik 2861-et kapott. Pávkovics Bence e tekintetben a bronz­érmes, ő 2349 minutumot játszott az idényben, amúgy 2000 fölé jutott még Gróf, Ferenczi, Varga József, Szécsi és kevés híján Dzsudzsák is.

A támadások vezérei

Mint már említettük, gólszerzés tekintetében jeleskedett a Loki ebben az idényben, amely egyedüli csapatként tud három több mint tíztalálatos futballistát felmutatni. Bárány Donát lett a házi gólkirály 15-tel, Szécsi Márk a második 14-gyel, Bódi pedig harmadik 11-gyel. Az előbbi két futballista ezzel bekerült a liga legjobb tíz góllövője közé is. Csakúgy mint a gólok, gólpasszok tekintetében is hárman jutottak el legalább tízig. Dzsudzsák Balázs 14, Ferenczi János 13 és Bódi 10 alkalommal szolgálta ki a társakat, de érdemes még megemlíteni Szécsit és Bárányt, akik a találataik mellett egyaránt 9-9 asszisztig jutottak.

Nem nagy meglepetés, hogy a legkeményebb legények ezúttal is a középhátvédek voltak, Kinyik 11, Pávkovics 8, Szatmári pedig 6 sárga lapot gyűjtött össze. A csapat összességében három piros lapot kapott, érdekesség, hogy ezt viszont a 27. és a 31. fordulók között, csupán öt meccs leforgása alatt „sikerült” összeszedni.

Bakos Attila

Kapcsolódó cikkek:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/nemcsak-visszajutott-az-nb-i-be-de-bajnok-is-lett-a-loki-5266174/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/dzsudzsak-balazs-szerint-a-loki-megtett-mindent-amit-vallalt-5267626/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/a-bajnoki-cim-es-ami-mogotte-van-5268100/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/szabo-peter-a-lokinak-mar-megvannak-a-kiszemeltjei-a-folytatashoz-5271415/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/barath-peter-nem-az-ikszre-akartunk-jatszani-5272420/

https://haon.hu/sport/helyi-sport/video-keszult-a-loki-feljutasarol-az-nb-i-be-5274697/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában