salakmotor

2021.05.29. 18:04

A szlovén bajnok vitte el a pálmát a Gázvezeték utcán

Lukács László, családi programok, bukások, nagy csata – megnyitotta kapuit a salakmotorpálya.

Fotó: Molnár Péter

„Vénásan gázfröccsöt kapni nem lehet – sajnos”

- fogalmazott egy motorsportrajongó a Gázvezeték utcai salakmotorpálya előtt szombat délután. Baráth Norbert és a SpeedWolf azonban újra biztosította, hogy motoros élményekhez jussanak Debrecenben kicsik és nagyok egyaránt. Szlovén-szlovák-magyar egyéni bajnokságot rendeztek ugyanis a Perényi Pál Salakmotor Stadionban.

Fotó: Molnár Péter

A rendezvény egy gyerekfutammal kezdődött, melyben a legkisebbeké (2-6 évesek) és a futóbicikliké volt a főszerep. Szülők, gyerekek lepték el a 382 méteres pályát, hogy együtt ünnepeljék a salakmotort és a gyermeknapot – a futam végén mindenki ajándékban részesült.

Volt még egy betétfutam, salaktaposó verseny, amely a 7-14 éves korosztálynak szóló futóversenyben nyilvánult meg, az első három helyezett óriási ajándékban részesült, hiszen ők adhatták a babérkoszorút a profikra az eredményhirdetésnél. Azoknak is nagy élményekben lehetett részük, akik egy fotó erejéig el tudták kapni Lukács Lászlót, a Tankcsapda frontemberét.

A verseny

Magyar és debreceni szempontból sem indult rosszul a küzdelemsorozat, az egyik nagy hazai esélyesnek, a cívisvárosi kedvencnek, Kovács Rolandnak két futam után két 2. helye volt. Bár az elsőt akár meg is nyerhette volna, csóválta is a fejét a leintésnél. A külföldi versenyzők közül, mikor mindenki letudta a második megmérettetését is, Nick Skorja, Jakub Valkovic, és Matic Ivacic is két-két futamgyőzelemmel büszkélkedhetett. Denis Stojsnak volt még egy első helye, valamint egy második helye. Mindenkinek öt lehetősége volt begyűjteni a pontokat, melyből minden futam győztese hármat kapott, a második kettőt, a harmadik egyet, az utolsó pedig pont nélkül maradt.

Az utolsó körök előtt százszázalékos teljesítménnyel vezetett a szlovén bajnok Matic Ivacic, mögötte Denis Stojs és Jakub Valkovic várhatta leginkább bizakodva az ötödik – egyben befejező – etapot, de Kovács Rolandnak is megvolt az esélye az egyenes ági döntőre is akár.

Elvéreztek a magyarok

Végül az óriási csaták végén, és az eső kezdetén Matic Ivacic és Denis Stojs kvalifikálta magát a fináléra egyenes ágon, majd az utolsó esély nevű futamból még Nick Skorja és Ondrej Smetana jutott be a döntőbe. Magyar vaspapucsos sajnos már az elődöntőbe sem ért oda.

A döntő nagy küzdelmet, parázs csatát hozott, két körön át Nick Skorja vezetett, aztán azonban egy kanyar után jobban meghúzott gázkar Matic Ivacic végső győzelmét eredményezte.

A harmadik helyen Denis Stojs végzett.

Izgalmak és balszerencse

„Nagyon jól érzem magamat Debrecenben, szép a város, igényes a salakmotorpálya”

- mondta a Hajdú-bihari Naplónak Matic Ivacic, a debreceni verseny győztese. – Ezekből kiindulva, minden adott volt ahhoz, hogy jó futamokat tudhassak magam mögött, sikerült győznöm, nagyon boldog vagyok – mondta a szlovén bajnok. Matic Ivacic azt is elmondta végül, hogy hálás a nézőknek, amiért a vírushelyzetben is ennyien kíváncsiak voltak a küzdelmekre.

A legjobb magyar versenyző, Kovács Roland csalódottan beszélt a futamokról: – Egyedül kellett motoroznom, nem volt kihez hasonlítani engem. Azt hittük, hogy gyorsabb a motorom, de sajnos ennek az ellenkezője bizonyosodott be. Kerestük a megoldást, de annyira belebonyolódtam az állítgatásokba, hogy a verseny végére teljesen szétestem.

„Sokkal jobb eredményt akartam elérni, de nem keresem a kifogásokat.”

- A magyar eredmények miatt kicsit csalódott vagyok, de gondolom, Kovács Roland sem boldog – mondta el Baráth Norbert, a verseny szervezője a Hajdú-bihari Naplónak. – A verseny egésze nagyon izgalmas volt, azok a versenyzők kerültek végül rivaldafénybe, akik amúgy is már egy ideje versenykörülmények között tudtak készülni – tette hozzá a SpeedWolf ügyvezetője. Baráth Norbert végül arra is kitért, hogy

július 10-én még egy ettől is keményebb versenyre számít a Gázvezeték utcán, hiszen páros Európa-bajnoki elődöntőt rendez Debrecen, melyen dánok, csehek, és még akár magyarok is odaállhatnak majd a rajtvonalhoz.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában