Hajrá!

2021.05.26. 12:37

A bronzéremért hajtanak a DEAC futsalosai

Feszültnek és kiegyenlítettnek ígérkezik a Veszprém elleni párharc.

DEAC-Veszprém férfi futsal mérkőzés

Forrás: deac.hu

Fotó: Derencsényi István

A DEAC férfi futsalosainak eddigi produkciójára sem lehetett panasz, de a sikertörténetüket a Veszprém elleni bronzcsata során még tovább írhatják. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó küzdelem első felvonását május 28-án rendezik meg a királynék városában – írja a deac.hu. A veszprémiek a Magyar Kupa elhódításával hangoltak a párharcra, a fináléban a Berettyóújfalut fektették két vállra hosszabbítást követően (7-4). Ezzel egyébként történelmet írt a klub, hiszen korábban még nem ért révbe a sorozatban.

– Egyáltalán nem lepett meg a bakonyiak diadala – kezdte a beszélgetést Faragó Lajos. – Két kiváló csapat vívta a kupadöntőt, amelynek a végeredményét talán az befolyásolta, hogy melyik fél akarta picivel jobban a győzelmet. Biztosan szárnyakat kaptak a veszprémiek az aranyérem miatt, de nekünk ezzel nem szabad foglalkoznunk, csak a saját dolgainkra kívánunk fókuszálni. Ebben a szezonban mindig parázs meccset játszottunk velük, szerintem ez pénteken sem lesz másképp. A csarnokukban rendre sok hangos szurkoló szokott kilátogatni, bízom benne, hogy az atmoszféra minket is feldob majd.

„Úgy gondolom, már az eddigi teljesítményünket sem érheti komolyabb kritika, ám nem elégszünk meg ennyivel, szeretnénk megszerezni a bronzérmet.”

Nem lehet megjósolni, hogy mikor kerülünk legközelebb ilyen eredmény közelébe, így most akarunk élni az eséllyel. Jó hangulatban és kemény edzésekkel készülünk az idény utolsó összecsapásaira. Ugyan kisebb sérülések akadnak, ennek ellenére a jelek szerint teljes kerettel tudunk elutazni Veszprémbe – hangsúlyozta a 26 esztendős játékos, aki a bajnokság mostani kiírásában már tíz gólt szerzett.

Ebben az idényben eddig öt alkalommal találkozott a DEAC a Veszprémmel tétmeccsen: az alapszakaszban hazai környezetben és idegenben is kikaptak a debreceniek, majd a rájátszást egy értékes pontszerzéssel nyitották a Március 15 Sportcsarnokban, ezt követően pedig hazai környezetben 5-2-re diadalmaskodtak. A bajnokik mellett a Magyar Kupában is összefutottak Fehér Zsolt tanítványaival, akik a 3-2-es sikerüknek hála búcsúztatták a DEAC-ot a harmadik fordulóban. Az eddigi eredményeket figyelembe véve konstatálhatjuk, hogy apróságokon fog múlni, melyik csapat kaparintja meg a medáliákat.

Férfi futsal NB I 3. helyért 1. forduló

Balaton Bútor FC Veszprém-DEAC

2021. 05. 28. (péntek) 18:30, Március 15 Sportcsarnok

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában