Uszonyos úszás

2021.04.18. 21:57

Szabó Anita immár Oroszországra készül

A sokszoros bajnok erre az évre az úszást helyezi előtérbe.

Fotó: Szabó Anita-archív

Gőzerővel készül a világbajnokságra és a 2022-es világjátékokra Szabó Anita, a Debreceni Búvárklub sokszoros magyar bajnok sportolója.

Mivel korábban egészségügyi problémák hátráltatták, a sportélet pandémia miatti leállása őt nem érintette annyira hátrányosan, hiszen így volt lehetősége összeszedni magát, és szerencsére mára pedig teljesen rendben van.

A 20 éves sportoló a Hajdú-bihari Naplónak elmondta, a sport mellett a továbbtanulás is foglalkoztatja, de idén az úszáson lesz a hangsúly.

– Az úszás előnyt élvez nálam ebben az évben. A maximumot szeretném kihozni magamból, de a jövőben a sport mellett fotózni szeretnék – fogalmazott a sikeres úszó, aki hozzátette, hogy szívesen folytatná tanulmányait a Debreceni Egyetemen. Arra a kérdésre, hogy előreláthatólag mivel lenne elégedett öt év múlva Anita úgy válaszolt, elsősorban azzal, ha a járvány végleg megszűnne a világon, és az élet visszatérne a régi kerékvágásba. – Az egészség a legfontosabb minden körülmények között. Emellett a sportban kitűzött rövid távú céljaimat akarom elérni – mondta el az úszónő, majd kifejtette, mire is gondolt: lépésről lépésre szeretne haladni.

Fotó: Szabó Anita-archív

Ott akar lenni a világjátékokon

– Először az országos versenyeken kell jól szerepelnem, mert azzal szerezhetek jogot arra, hogy a világbajnokságon egyéniben induljak, egy ottani sikeres vb-szereplés pedig kvalifikálna a jövő évi oroszországi világjátékokra. Civilként az álommunkám az lenne, ha sporteseményeken fotózhatnék, de nem kizárt, hogy egyetemistának is mondhatom öt év múlva magamat – zárta gondolatait az ambiciózus sportoló.

Orosz Krisztofer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában