dvsc

2021.04.13. 08:16

Korhut: ez a döntetlen felért egy vereséggel

Örül a góljának, de sajnálja az elhullajtott két bajnoki pontot.

20200823 Gyirmót GYIRMÓT FC GYŐR - DVSC Merkantil Bank Liga NB II. bajnoki labdarúgó mérkőzés Fotó: Csapó Balázs CSB Kisalföld Képen: #69 KORHUT MIHÁLY

Fotó: MW-archív

A Merkantil Bank Liga 32. fordulójában a Debreceni VSC 1–1-es döntetlent játszott az ősi rivális Nyíregyháza Spartacus ellen. A Loki az első félidőben vezetést szerzett, és sokáig úgy is nézett ki, hogy az lesz az egyetlen gól a mérkőzésen, viszont a ráadásban Gresó büntetőből egyenlített.

A DVSC részéről Korhut Mihály volt eredményes, őt kérdezte a Hajdú-bihari Napló a rangadó után. – Természetesen örülök, hogy megszereztem az első találatomat, amióta visszatértem Debrecenbe, de sajnos csak egy pontot ért. Végig nyomtunk az első félidőben, és a végére ez góllá is érett, szerintem jókor jött a vezetésünk, de nem tudtunk nyerni a végén – mondta. A vendégek a második játékrész elején a hátrány ellenére is mélyen és agresszívan védekeztek. – Ilyen mérkőzésre számítottunk, hogy nálunk lesz többet a labda, és mi fogunk dominálni, ők pedig kontrákra játszanak majd. Ezért erre is nagyon figyeltünk, hogy egy labdavesztés esetén rögtön visszazárjunk. Felkészültünk a Nyíregyházából, de amíg egy gólt szerzünk egy meccsen, és nem koncentrálunk végig, addig nem fogunk tudni nyerni. Az 1–0 mindig veszélyes eredmény, ezúttal is láthattuk, hogy a hosszabbításban ítélt a játékvezető büntetőt ellenünk, ezért kell berúgni az adódó helyzeteinket – fogalmazott a válogatott védő.

A két szurkolótábor rivalizálása miatt is kiemelt fontossággal bírnak a keleti derbik, mindig is híresek voltak ezek az összecsapások az általuk teremtett fantasztikus hangulatról, ez most a jelenlegi helyzet miatt elmaradt. – Biztos nagyon sokan lettek volna a lelátókon, és nagy segítség lett volna, ha itt vannak a drukkerek, természetesen nekünk is ugyanolyan fontos ez a párharc, mint nekik. Játékosként azonban nem szabad, hogy indulatok vezéreljenek, mert az átmehet durvaságba, és abból sérülés lehet, illetve kiállítások, azt pedig nem szeretnénk. Eddig jó emlékeim voltak a Szpari elleni összecsapásokról, nem is tudom, hogy volt-e olyan, hogy kikaptam ellenük, most ez a döntetlen felért egy vereséggel, de értékelnünk kell az egy pontot is, mert a végén sokat számíthat – mondta Korhut Mihály.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában