Videóval

2021.03.08. 12:44

„Bombával” szakította meg góltalanságát a debreceni futsalos

Czégény Zsuzsánna szerint a Debreceni Egyetem csapata nem dőlhet hátra, hiszen az idény legfontosabb összecsapásai még most jönnek.

Fotó: deac.hu

A DEAC női futsalosai győzelemmel felérő döntetlent játszottak szombat este a TFSE otthonában. Üveges Katalin és Quirikó Vivien együttese a 3-3-as reminek hála az első helyen zárta az alapszakaszt, így az egyik fél második sikeréig tartó elődöntőben a pályaelőnyt is birtokolni fogja.

– Nem játszottunk jól, talán a késői kezdés (20.15-kor indult útjára a labda a Vasas Sportcsarnokban – a szerk.) is picit megzavart minket – nyilatkozta Czégény Zsuzsánna a klubhonlapnak. – Pozitívumként a tartásunkat tudnám kiemelni, az elejétől a végéig nagyot küzdöttünk, erre a mentalitásra a folytatásban is építhetünk. Mindenki kivette a részét a pontszerzésből, a kispadon lévő játékosok is teljesen együtt éltek az eseményekkel. Persze valamelyest megünnepeltük az alapszakasz megnyerését, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a szezon java még most következik – hangsúlyozta rutinos játékosunk.

Czégény Zsuzsánna válláról nagy teher került le a fővárosban, hiszen megszerezte az első gólját ebben a szezonban. A 30. percben ígéretes helyről harcolt ki szabadrúgást, a lehetőséget pedig elemi erővel bombázta Móczik Alexandra kapujába, ezzel 1-2-re módosult az állás.

– Egy kicsit frusztrált, hogy eddig nem tudtam betalálni, bár a lányoknak viccesen azt mondtam, hogy a kupadöntőre tartogatom a gólt. Nyilván nem vagyok csalódott, hogy nem kellett addig várni… A szabálytalanság után jeleztem Nórinak és Csicsunak (Tóth Nóra és Krascsenics Csilla – a szerk.), hogy én fogom ellőni a labdát. Abban is biztos voltam, ha spiccel jól eltalálom, nem lesz esélye a kapusnak. Szerencsére bejött a számításom – mesélte Czégény Zsuzsánna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában