„Tudom, mit ad és mit vesz el a sport”

Szinte egyik napról a másikra, lényegében a csúcson, regnáló magyar bajnokként fordított hátat a salakmotorozásnak, mindössze 28 évesen. Közönségkedvenc volt nemcsak Debrecenben, hanem Edinburgh-ban és Krakkóban is. Tabaka József lassan három éve – az ő gondolatmenetét követve – „letette a cigarettát és azóta nem gyújtott rá”.

Mikor ült utoljára motoron?

Az egyéni Európa-bajnokság debreceni elődöntőjében, 2018. április 28-án.

Annak lassan három éve. Ennyire nem hiányzik a motorozás?

Amikor a befejezés mellett döntöttem, nem a fokozatosságot követtem, hanem – mint sokan, akik le akarnak szokni a dohányzásról – teljesen mellőztem a „függőségem”. Maga a motorozás hiányzik, de a versenyzéssel összefüggő dolgok egyáltalán nem. Anno minden energiámat a salakmotorozásnak szenteltem, így jutottam el odáig, ahová értem. Sok egykori salakost láttam, akik a visszavonulásuk után újra versenyezni akartak, de ezeknek a próbálkozásoknak nem igazán lett jó végük. Ide nemcsak fizikai, hanem mentális erő is kell, ráadásul komoly felkészülés nélkül nincs értelme nyeregbe pattanni.

Hobbiszinten sem akarja húzni a gázt?

Ez a sportág túl veszélyes ahhoz, hogy hobbista legyek. Mindig maximális koncentrációval végeztem mindent, s ezt munka mellett, nulla felkészüléssel nem lehet olyan szinten csinálni, mint amit elvárnék magamtól.

Akkor túl is adott a motorjain, felszerelésein?

Mindenem megvan.

Szokta még nosztalgiázva nézni a vasparipákat?

Nem, egy konténerbe vannak bepakolva.

Miért fordított hátat a sportágnak?

A salakmotorozást úgy szerettem, ahogy kompletten volt, azaz imádtam szerelni, takarítani, edzeni és természetesen versenyezni. Szinte gyermeki izgalommal vártam, hogy utazhassunk a viadalokra. A pályafutásom első tíz éve nagyon jó volt, nemcsak én, hanem a családom és a csapatom is nagyon élvezte az egészet. Viszont az utolsó pár év már mindenről szólt, csak a versenyzésről nem. Rengeteg stresszel járt, s erre nem volt szükségem.

Mit szólt a családja, hogy befejezte a versenyzői karrierjét?

Soha nem erőltettek rám semmit, mindig én döntöttem a saját sorsomról, de mindenki számára megkönnyebbülést jelentett, hogy abbahagytam.

Nem hiányzik a speedway által nyújtott adrenalin?

Az adrenalin hiányzik, de próbálom másban megtalálni. Például most nagyon élvezem, amikor a barátokkal biciklis túrára megyünk.

Visszagondolva a pályafutására: mit kapott az ovál pályák világától?

Tizennégy éves koromban kezdtem, s összesen tizennégy évet húztam le a salaksportban. Nyugodt szívvel állíthatom, rengeteget tapasztaltam, nagyon sokat tanultam, s így lettem felnőtt férfi. Meghatározó időszaka volt az életemnek az a két szezon, amit Skóciában töltöttem, rengeteg barátra tettem szert, illetve nyelvet tanultam. De a számtalan utazásnak hála, Európa számos pontján vannak kedves ismerőseim.

Az eredményeit kihagyta a felsorolásból.

Pedig nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen magyar szinten nem sokan büszkélkedhetnek három Európa-bajnoki éremmel: a párosok küzdelmében másodikok lettünk Magosi Norbival, míg a Bajnokcsapatok Európa Kupájában a Simon&Wolffal második, a Speedway Miskolccal pedig harmadik helyezést értünk el. Természetesen szívesen emlékszem vissza a három egyéni magyar bajnoki címre is. Még nem voltam 19 esztendős, amikor először diadalmaskodtam a Debrecen Nagydíjon, amit utána még két alkalommal sikerült megismételnem. Szerencsére külföldön is elértem jó pár sikert, az Edinburgh Monarchs színeiben az első évben második, míg a második szezonban első lettem a Premier League-ben, s a legjobb versenyzők számára megrendezett Premier League Fours csapatversenyen is nyerni tudtunk. A lengyelországi csapatomnál, a Wanda Kraków-nál kétszer választottak meg az év versenyzőjének a szurkolók, ez is nagyon szép emlék. Amikor benne vagy a sűrűjében, és hétről hétre versenyzel, akkor a sikerek határozzák meg az életed, de idővel rájössz, nem ez a legfontosabb.

Milyen érzés volt legyőzni egy világbajnokot?

Krakkóban hagyományos verseny a Polgármester Kupa, ahová meghívták az előző héten világbajnoki címet szerző Greg Hancockot. A verseny előtt gratuláltam neki az újabb aranyérméhez, majd a közös futamunkban sikerült legyőznöm. Végül harmadik lettem a nagyon nívós mezőnyben, de így is a legszebb emlékeim közé tartozik ez a derbi.

Számtalan világklasszissal motorozott, kikre gondol vissza jó szívvel?

Az angolok korábbi Grand Prix-versenyzője, Craig Cook a kapitányunk volt Edinburgh-ban, vele igazi baráti viszonyba kerültem, többször vendégeskedtem a családjánál is. Szintén a skóciai légióskodásom ideje alatt ismerkedtem meg az akkor még 16 éves Max Fricke-kel, így láttam, honnan indult, s miként ért fel a legjobbak mezőnyébe. Kicsit vicces belegondolni, hogy a jelenlegi GP-menő ausztrál srác anno nekem szerelt a brit ligában. Ha már barátokról esik szó, akkor mindenképpen meg kell említenem a dán Claus Vissinget, aki szintén remek ember. De felejthetetlen élmény volt, amikor a Wolverhampton meghívott egy Elit ligás meccsre, ahol Tai Woffinden volt a csapattársam, s az ellenfélnél, a Poole gárdájában Chris Holder és Darcy Ward húzták a gázt.

Ha a sérüléseket vesszük alapul, nem tartozott a szerencsés versenyzők közé.

Gyerekként féltem az orvosoktól, aztán szép fokozatosan, nem azt mondom, hogy megszerettem őket, de rutinná vált a kórházlátogatás. Karrierem során a két csuklóm hatszor, a kulcscsontom négyszer tört el, de a lapockám, a farok-, a medence-, a síp- és a szárkapocscsontom, a bokám, az ujjam, illetve a vállam is sérült. Emellett volt tüdőleszakadásom, vádliégésem és a sok agyrázkódásra már nem is emlékszem tisztán.

Három hónnappal azután, hogy szögre akasztotta a vaspapucsát, azt nyilatkozta, annyira megcsömörlött a sportágtól, hogy még a tévében sem néz versenyt. Ez változott azóta?

Bevallom, a saját versenyeim közül megpróbáltam egyet visszanézni, de egy idő után kikapcsoltam a tévét. Felkavaró érzés volt, nem bírtam nézni. Rettentő rossz érzés fogott el. A pályafutásom végére annyira elromlott minden a sportág körül, hogy úgy éreztem, jobb lesz kimaradni az egészből. Bár tavaly elkezdtem a Grand Prix-közvetítéseket nézni, de még mindig nem érzem azt, hogy újra szeretnék versenyekre járni.

Amellett, hogy nem láthattuk viadalokon, az elszigetelődésének másik fontos lépése volt, hogy törölte a Facebook-profilját.

A közösségi média olyan, hogy akár unaloműzésből is ráírunk a másikra – ezt saját bőrömön tapasztaltam, mert rengeteg üzenetet kaptam, amíg versenyeztem. Azért töröltem a fiókomat, mert azt gondoltam, akinek fontos vagyok, az veszi a fáradtságot, és felhív telefonon. Tizenöt éve ugyanaz a számom, azaz aki akart, az felhívott. Bevallom, nem sokan kerestek. A dolog másik oldala, hogy egy időben én is teljesen „ráfüggtem” a Facebookra, s most, hogy nincs, nyertem napi két órát.

A sportkarrierje befejezése után mihez kezdett a civil életben?

Amikor az angol ligában súlyosan megsérültem, volt egy hosszú, féléves rehabilitációs időszak, ekkor kezdtem gondolkozni azon, hogy jó lenne tartalék megoldásként valami civil munka. Autószerelőként végeztem a Diószegiben, így elég kézenfekvőnek tűnt, hogy a szakmámmal kellene kezdenem valamit. Végül a barátommal, Papp Viktorral nyitottunk egy műhelyt. Másfél évig a versenyzéssel párhuzamosan csináltuk, ami nem volt egyszerű, hiszen Viktor volt az egyik szerelőm. De azóta már csak az autókra koncentrálunk, szerencsére így sem unatkozunk.

Talán a legfontosabb kérdés: milyen az élet kétgyermekes családapaként?

Sebestyén Balázst tudom idézni: egy gyerek kevés, kettő sok! Elismerem, nem egyszerű az élet két gyerekkel, de annál nagyobb öröm nincs, mint amikor a 6 éves Zsófi és a másfél esztendős Joci együtt játszanak. Fantasztikus az a néhány perc, majd utána ismét jön a civakodás. Amikor komolyabbra fordult a kapcsolatunk Klaudiával, az volt a vágyunk, hogy egy lányunk és egy kisfiúnk legyen, így most kereknek érezzük az életünket.

Akkor nem lesz több testvére az iskolába készülő Zsófinak?

A feleségem most nagyon ellene van, mert nehézen viselte a terhességet. De nem tudhatjuk, mit hoz a jövő...

Ha már a jövő! Mit mond majd Jocinak, ha azzal áll elő, hogy vegyék ki a motorokat a konténerből, mert szeretné kipróbálni?

Addigra már nem lesznek ott! Természetesen a barátaim is nekem szegezték ezt a kérdést, de mindig elvicceltem a választ. Tudom, mit ad és mit vesz el a sport, talán éppen ezért sem tudom, hogy mi lenne a legjobb a fiamnak. A szüleim nem tiltották a motorozást, de amikor a kórházi ágyban feküdtem, azt mondták, akkor rontották el, amikor hagyták, hogy elkezdtem a salakozást. Az a legfontosabb, hogy saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat a gyerek, én nem erőltetek majd semmit.

Lényegében végigkísértem a karrierjét, így tudom, hogy mindig tudatos volt. Most vannak céljai?

A célok határoznak meg mindent, eszerint élem a mindennapjaimat. Azt szeretném, ha majd a nyugdíjas éveimhez érek és visszatekintek, azt mondhassam, tartalmas életem volt. Így most is vannak terveim, céljaim.

S a tervek között szerepel valamilyen formában a speedway?

Egyelőre nincs helye az életemben.

Boros Norbert

Borítókép: Így kerek a világ Tabakáéknál: Kludia és Józsi a két gyermekkel, Jocival és Zsófival