Labdarúgás

2021.02.10. 14:58

Loki-győzelem a városi rangadón

A labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában debreceni derbit rendeztek szerda délután.

Fotó: Kovács Péter

A Dóczy utcai stadionban ködös, 0 Celsius-fok körüli időjárásban kezdődött a DEAC–DVSC találkozó. A talaj az elmúlt napok esőzései miatt meglehetősen fel volt ázva, ez látszott a futballisták szerelésén is, hiszen többen már néhány perc elteltével meglehetősen sárosak voltak. A találkozó első 15 perce azt hozta, amire számítani lehetett: a Loki a labdát sokat birtokolva próbálta feltörni az egyetemisták mélyen ülő védekezését, a hazaiak pedig kontrák révén igyekeztek helyzetbe kerülni. A piros-fehéreknek aztán a 22. percben sikerült rést találni a pajzson, Lakatos jobb oldali beadását követően Bévárdi elé pattant a labda, aki egy igazítás után kilőtte a hosszú alsó sarkot, Tóth Dániel már nem tudott hárítani. 0–1.

Fotó: Kovács Péter

A meccs hasonló mederben folyt tovább a gól után is, azzal a különbséggel, hogy a DEAC igyekezett többet tartani a labdát. Ez valamelyest sikerült is, viszont lehetőséget nem tudtak kialakítani ebből a pontatlanságok miatt. A játékvezető nem hosszabbított, sőt, a kijelző szerint 44 perc 38 másodpercnél már le is fújta az első félidőt.

A szünet után nem sokkal, az 50. percben megint Lakatos indult meg a jobb szélen és tökéletesen adta középre a labdát, amit Tischler kapásból a hálóba lőtt. 0–2. Néhány minutummal később cserére szánta el magát Kondás Elemér, Dzsudzsák mellett a napokban profi szerződést kapó Bene Ádám állt be. A 61. percben Nagy Zoltán robogott el a jobb oldalon, Sidibének passzolt középre, akit Lakatos rúgott fel a tizenhatoson belül, a büntetőt a sértett értékesítette. 1–2. A találkozó hajrájához érve a Loki azon volt, hogy eldöntse a továbbjutás sorsát, de a DEAC sem adta fel, mentek előre az egyenlítésért. Az utolsó percekben igazán egyik fél sem tudta megbecsülni a labdát, aránylag sok hiba csúszott a játékba, amit az egyre csúszósabb talaj számlájára is lehet írni. A legvégén még Pintér betalálhatott volna, de ziccerben Tóth hatalmas bravúrral védett, így a lefújásig már nem változott az eredmény. A Loki a 2–1-es győzelmével továbbjutott a nyolcaddöntőbe. A Taksony-Siófok találkozón a vendégek nyertek 4-1 arányban, ez azt jelenti, hogy a következő fordulóban, február 24-én a Loki vendége a Siófok lesz.

Bakos Attila

A tények

Magyar Kupa, 8. forduló

DEAC–DVSC 1–2 (0–1)

Debrecen, Dóczy utcai stadion, zárt kapu. Vezette: Lovas Márton

DEAC: Tóth D. – Nagy Z., Papp F., Soltész, Szabó K., Orosz M. – Spitzmüller (Nagy K. 58.), Sándor, Székely (Kiss 83.) – Sidibe, Bereczki (Kertész 58.). Vezetőedző: Sándor Tamás

DVSC: Kosicky – Lakatos (Poór 61.), Kinyik, Pávkovics (Szatmári 46.), Ferenczi (Bene 57.) – Bévárdi (Dzsudzsák 57.), Varga J., Haris, Pintér Á. – Sós B., Tischler (Szécsi 82.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerzők: Sidibe (61.), illetve Bévárdi (22.), Tischler (50.)

Sárga lap: Papp F. (36.), illetve Lakatos (61.)

Mesterszemmel

Sándor Tamás: Voltak olyan időszakok, amikor nagyon meg voltunk illetődve, de aztán kértem a srácokat, hogy játszanak nyugodtabban, hiszen nem volt vesztenivalónk. Összességben elégedettek lehetünk, mert az utolsó pillanatig volt arra esélyünk, hogy hosszabbításra mentsük a mérkőzést, és egy ennyire mély talajon ilyen teljesítményt nyújtani szerintem gratulációt érdemel.

Kondás Elemér: Az első félidő felétől már nehéz volt játszani a pályán, ennek ellenére a két rúgott gólunk teljesen rendben volt. Aztán csináltunk egy tizenegyest a DEAC-nak, amiből szépítettek. A végén még növelhettük volna az előnyünket, de a célunk az volt, hogy továbbjussunk, és az sikerült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában