Ökölvívás

2021.02.09. 18:08

Bocskai: nem sok babér termett a magyaroknak kedden

Hosszú és látványos nap volt a keddi, szívfájdalom viszont, hogy kevés magyar siker született.

Fotó: Palánki István

A 65. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny 2. napjának első jó híre az volt, hogy végül nem 22 ország, hanem 23 vesz részt a küzdelemsorozatban. A franciák gépét ugyanis törölték, így csak hétfőn este érkeztek meg az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokhoz. A szervezők figyeltek erre, s minden francia bokszolót a keddi selejtezőnapra osztottak be. – Nem volt könnyű tudomásul venni azt, hogy később fogunk Debrecenbe érni – kezdte a gallok öklözője, Moreno Fendero a Hajdú-bihari Naplónak. – Fontos ez a verseny mindenki számára, nagyon boldogok vagyunk, hogy ha nehezen is, de el tudtuk kezdeni a küzdelmeket – mondta.

Meglepetés is volt a Bocskai 2. napján, sőt mi több, már rögtön az első összecsapáson. Nem gyakori ugyanis, hogy a program a 69 kilósokkal kezdődik, ezúttal azonban így lett összerakva. Kozák László soha nem bokszolt még első párban, meg is látszott a teljesítményén, kikapott. Ezután a lelátóról azt lehetett hallani, hogy végre jön a Zoli. A nyíregyházi Kovács Zoltánra gondoltak, egyértelműen az övé volt a nap egyik legjobban várt mérkőzése. Az első öt meccsen magyar sportoló nem győzött, ilyen sem fordult még elő Bocskain.

Pesti klubnál a hajdúságiak

Az idei cívisvárosi bokszviadal érdekessége, hogy Salánki László hajdú-bihari tanítványai a Madárfészek színeiben indulnak. Az egyesület vezetője Erdei „Madár” Zsolt, egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke. – Létrejött egy kölcsönös segítségen alapuló együttműködés a debreceniekkel – kezdte mondandóját Madár. – Nagy Tímea és Nagy Bence lép szorítóba a Bocskain a hajdúsági versenyzők közül a Madárfészekben. Nagy Timi akár még olimpiai kvótás is lehet, Nagy Bencétől pedig azt várom a megmérettetésen, amit tud, hozza a formáját. Mindkettejükhöz olyan elvárásom van, ami teljesíthető: a lehető legtöbbet hozzák ki magukból – mondta. Erdei Zsolt arról is beszélt, hogy nincs könnyű helyzetben a magyar boksz. Sok fiatalt indított el a viadalon, de azért, mert úgy kapták meg az első információkat, hogy a debreceni torna válogató is egyben az U–22-es magyar válogatottba. Mint kiderült: végül nem! – Olimpiai év van, ilyenkor mindig felértékelődik minden verseny. Gálos Roland (ő már rendelkezik kvótával az ötkarikás játékokra), illetve Kovács Richárd kiemelkedik a honi mezőnyből, tulajdonképpen előbbinek kell jelenleg a hátán vinnie a teljes magyar boksztársadalmat – értékelt a bokszvilágbajnok. Végül Erdei azt is megemlítette, hogy két kvótát vár Tokióra a magyaroktól, de még addig sok minden van hátra. Gálost viszont akár éremre is esélyesnek tartja. A Madárfészek színeiben mindkét említett bokszoló szerdán lép kötelek közé. A Hajdú-Bihar megyei érdekeltség tekintetében kedden Salánki László sportolója, Komjáti András küzdött meg a ringben, sikertelenül.

A pontatlanság ára

Magyar versenytársa, Tallósi Péter, a Vasas bokszolója jobbnak bizonyult.

„Kettőt, sőt hármat üss Bandi!”

– szólt edzője egyre szigorúbban a debreceni küzdőhöz. A számokkal nem is volt baj, „csak” a pontossággal. Összességében megérdemelten jutott tovább a fővárosi öklöző.

Az esti etapban következtek az igazán csattanós pofonok, a 90 kiló fölötti súlycsoportban volt leléptetés, kiütés, vagyis a sportág sava-borsa. Folytatás szerdán 14 órától zárt kapuk mögött az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Facebook-oldalán minden összecsapás élőben követhető streamen.

Palánki István

Kapcsolódó cikk:

https://haon.hu/sport/helyi-sport/kezdesnek-nem-rossz-hajdusagi-siker-a-bocskai-nyitonapjan-4983325/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában