futsal

2021.01.14. 09:42

Pénteken debütálhat a DEAC válogatott játékosa

Az excsapata ellen készülő Sánta Attila a klubhonlapnak elmondta, az előző hetek során el tudta sajátítani a DEAC figuráit.

Fotó: deac.hu

Októberben beütött a krach a Dunaferr férfi futsalcsapatánál. Ekkor jelentették be a vezetők, hogy a névadó szponzor nem tudja tovább támogatni a klubot, így a kulcsemberek zöme és Frank Tamás vezetőedző is távozott. Sánta Attila útja például a Debreceni Egyetem gárdájához vezetett a Fejér megyeiektől, akik jelenleg ifjú tehetségekre építenek. Elek Gergő legénysége péntek este a kilencedik helyen álló dunaújvárosiak otthonában fog vizitálni – emlékeztet a deac.hu.

„A jelentős átalakulás ellenére nem lesz egyszerű dolgunk, de mindenképpen a három pont megszerzése a célunk. A távozásom után is figyelemmel követem a Dunaferr teljesítményét. Meggyőződésem, hogy a fiatalok szép karriert futhatnak be, de azért még érződik rajtuk a rutintalanság. Dorogi Benjámint és Németh Lászlót lehet kiemelni, mellettük Cseresnyés Alex a kapuban nyújt kiemelkedő teljesítményt. Érdekesség, hogy Alex a Fradi ellen még gólt is szerzett” – mondta az oldalnak a rá régi-új futsalos, akinek a karrierje a cívisvárosban kezdődött el.

Sokszor mondják, hogy az élet nagy rendező: ez megint beigazolódik, hiszen a 28 éves Sánta pont excsapata ellen húzhatja fel magára újra a DEAC szerelését.

„Három hónapja nem játszottam tétmeccset, így elég komoly labdaéhségem van. Nagyon lassan telt az idő a várakozás közben, de abból a szempontból szerencsésnek nevezhető a szituáció, hogy megtanulhattam a taktikai elemeket, így már álmomból felkeltve is tudom a figurákat”

– fogalmazott mosolyogva a 12-szeres válogatott Sánta, akinek februárban meg kellett műteni a keresztszalagját. Ezzel kapcsolatban elmondta, a beavatkozás óta sokat lépett előre, szinte tökéletes állapotba került.

Az ötödik pozíciót birtokló DEAC kedden a Ferencváros otthonában kapott ki 5-4-re. Attila ezt az ütközetet még csak a lelátón tudta megtekinteni.

„Én is elutaztam Budaörsre, a bemelegítést megcsináltam a fiúkkal. Sajnos nem kezdtük jól a találkozót, valamint olyan hibákat követtünk el, amik eddig nem jellemeztek bennünket. A vereség ellenére nem történt tragédia, helyén kell kezelni ezt az összecsapást is” – zárta mondandóját Sánta Attila.

Férfi futsal NB I. 16. forduló

Dunaferr DUE Dutrade FC-DEAC

2021. 01. 15. (péntek) 19:00, Dunaújvárosi Sportcsarnok – zárt kapuk mögött

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában