2021.01.22. 10:06
Győzelemmel zárult a DEAC Ligakupa-kalandja
Nyíregyházi győzelemmel zárta Ligakupa-szereplését a DEAC kézilabdacsapata.
Fotó: deac.hu
A Debreceni Egyetem kézilabdázói az idényben harmadik alkalommal csaptak össze a Nyíregyházi KC együttesével. Először a Magyar Kupa első fordulójában, majd két nappal ezelőtt a Ligakupában mérkőztek meg egymással a felek. Mind a két mérkőzés DEAC-sikerrel zárult, és csütörtök este a debreceniek ismét azzal a céllal léptek pályára a Continental Arénában, hogy két vállra fektessék a nyírségieket – olvasható a cívisvárosi klub hivatalos oldalán.
Az első hazai találatra sikerült gyors góllal válaszolni, majd a 4. percben a DEAC már 3-1-re vezetett.. Fordított azonban a Nyíregyháza, és a 16. percig végig nála volt az előny. Ezután viszont koncentráltabban kezdtek játszani az egyetemisták, akik innentől jobban megszervezték a védekezésüket, támadásban is jeleskedtek, és visszavették a vezetést, amit egészen a mérkőzés végéig biztosan tartottak. A vendégek végül 37-30-ra nyerték a találkozót.
Pénteken még lesz egy Ózd-Eger összecsapás a D-jelű kvartettben, de attól az eredménytől függetlenül már biztos, hogy a DEAC a második helyen végzett. A csoportgyőztesek jutottak a negyeddöntőbe, így az éllovas egriek folytathatják a küzdelmeket a Ligakupában.
A tények
Ligakupa D-csoport
Nyíregyházi KC–DEAC 30-37 (14-20)
Continental Aréna. Vezette: Budai-Bock, Wenzel.
DEAC: Mándi, Maródi – Hornyák Z. 5, Mucza, Mórucz 3, Leiter 1, Pál G. 4, Illés 6, Kathi, Pethő 4 (1), Péter D. 5 (2), Füzesi 3, Szolnoki, Maródi, Tóth M. 2, Gidai 4 (1).
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/7, ill. 4/5