interjú dr. varga lehellel

2021.01.16. 17:30

Akár kötelezővé is tehetik az oltást a sportolóknak?

A debreceni főorvos beszélt a Naplónak a koronavírusról sportolói szempontból, nem csak élversenyzőknek.

Dr. Varga Lehel főorvos felhívta a figyelmet az óvatosságra és az oltás fontosságára is

Fotó: Palánki István

Sportolók esetében milyen tünetei lehetnek a Covid–19-nek?

Teljesen ugyanaz, mint magán­embereknél. Nincs különbség ebben a tekintetben még akkor sem, ha azt gondoljuk, hogy az élsportolók immunrendszere erősebb, stabilabb. Légzőszervi megbetegedés (torokfájás, köhögés), rossz közérzet, fáradtság, hőemelkedés, láz, illetve íz- és szagvesztés, de jelentkezhetnek mozgásszervi és izomfájdalmak is.

A tünetek viszont fokozottabbak lehetnek egy-egy aktív sportolónál, mint amatőröknél?

Nem feltétlenül. Az immunrendszer állapotától függ leginkább az, hogy a vírus mennyire támadja meg a szervezetet, ez pedig nem függ össze a sportolással a legtöbb esetben. Az úgynevezett csúcsra járatott sportolóknál például tudunk olyanról, hogy éppen a nagy terhelés miatt gyengébb az immunrendszerük, mint egy hétköznapi emberé, ezért rájuk akár lehet igencsak jellemző, hogy összeáll egy tünetegyüttes-sorozat.

Dr. Varga Lehel főorvos felhívta a figyelmet az óvatosságra és az oltás fontosságára is
Fotó: Palánki István

Mi a teendő, ha kiderül egy sportolóról, hogy koronavírusos?

Először is jeleznie kell a klubja felé, illetve a szövetség felé is. Előbb-utóbb pedig ennek az információnak el kell jutnia az Országos Sportegészségügyi Intézetbe. Először a megyei intézetek kapnak értesítést, majd ezek az intézmények továbbítják Pestre, hogy panaszos, tünetes sportoló van az adott helyen, de megyén belül folynak a vizsgálatok. A sportoló szempontjából pedig a teendő egyértelműen a pihenés.

Itt van-e bármilyen megkülönböztetés amatőr, illetve élsportolók között?

Igen. Vannak az élsportolók, vannak a 18 év alattiak, és vannak a szabadidős sportolók. Az utóbbiakkal kezdeném: a szabadidős tevékenység gyanánt sportot űzők a tünetek elmúlta után fokozatosan elkezdhetnek újra edzeni, a fiatalokra is ugyanez vonatkozik.

„A pulzusszámra azonban fokozottan oda kell figyelni jó ideig. Ha bárki bármilyen eltérést vagy újabb tüneteket tapasztal, azonnal forduljon orvoshoz!”

Az élsportolóknál enyhébb panaszok megszünte után 1-2 héttel lehet kezdeményezni sportorvosi vizsgálatot, mely arra vonatkozik, hogy mikortól végezhet ismét edzésmunkát az adott személy. Súlyosabb tüneteket követően ez 3-4 hét is lehet, és ekkor mindig kell EKG, illetve szívultrahang is. A válogatott sportolók és olimpikonok esetében még szigorúbbak a feltételek. Azt kiemelném, hogy az összes említett esetnél negatív PCR-teszt kell az „újrainduláshoz”! Az Országos Sportegészségügyi Intézet honlapján mindent részletesen megtalálnak.

Milyen módon térhet vissza valaki a normál edzésmunkába, ha már meggyógyult?

Fotó: Palánki István

Azzal kezdeném, hogy míg valakinek bármilyen apró tünetei is vannak, nem sportolhat, eltiltjuk mindenféle sporttevékenységtől. A visszatérés nagyon individuális. Van, aki csak tesztpozitív, de nincs tünete. Van olyan, akinek 24 órán belül elmúlnak a jelentkező tünetei, és van egy harmadik szegmens, ahol a panaszok hosszabb távon fennállnak. A legsúlyosabb eset pedig az, amikor valakinek hosszú ideig erős tünetei vannak. Ezek szerint kategorizálni kell az élsportolókat. A visszatérés lehetőségét, idejét, menetét egy külön erre a célra felállított orvoscsoport rakja össze.

A vírus kapcsán szövődményekről van-e tudomásuk?

Sajnos van. A szívet és a tüdőt, valamint az idegrendszert nagyon megtámadhatja ez a kór. Bárki bármilyen elváltozást tapasztal – akkor is, ha már van negatív vírustesztje –, azonnal vizsgáltassa ki magát!

Jelen van már Magyarországon a védőoltás a koronavírus ellen. Miért lehet ez jó a sportolóknak?

Alapdolog, hogy ettől a vírusjárványtól csak és kizárólag vakcinációval lehet a normális életbe visszatérni. Mindenkinek érdemes beoltatnia magát.

„Tapasztalatok alapján nagyon kevés esély van arra, hogy olyan mellékhatása legyen az oltásnak, mely szövődményeket eredményezhet.”

Negatív hatása a sportteljesítményre egészen biztosan nem lesz, sőt ha valaki egyik nap beadatja magának a védőszert, már másnap is edzhet akár.

Izomba adják az injekciót. Ez ad-e valamilyen pluszterhet a szervezetnek?

Igazából nem, legfeljebb az oltás helyét kell jegelni, borogatni egy darabig.

A jövőre nézve, kötelező lehet-e az oltás a sportolóknak?

Az lesz a tendencia, hogy bár az oltás nem kötelező, de egy-egy nagyobb sportrendezvényen igenis fogják kérni az oltásról szóló bizonyítványt. Ilyen lesz rögtön az olimpia.

Palánki István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában