futsal

2020.12.17. 11:20

Karácsony előtt még két meccs vár a DEAC-ra

Thiago Alves a klubhonlapnak elmondta, nem lesz könnyű dolguk az Aramis ellen.

Fotó: deac.hu

Az ünnep előtt a tervek szerint két mérkőzés is vár a DEAC-ra, amely pénteken az Aramis otthonában vizitál, kedden pedig a jelenleg harmadik helyen álló Kecskemétet fogadja – olvasható a deac.hu-n. A hírös városiak elleni rangadóval még nem érdemes foglalkozni, ugyanis a budaörsi túra sem ígérkezik könnyűnek.

A következő vetélytárs a hatodik pozíciót birtokolja, tizenkét meccs alatt tizenöt pontot szerzett. A debreceniek tíz összecsapásukból hatot sikerrel vettek, négyszer pedig kikaptak, így tizennyolc egységgel rendelkeznek. Elek Gergő legénysége az egyik győzelmét pont az Aramis ellen aratta október elején. A 2-1-es diadal értékét növeli, hogy a vezetőedző több kulcsemberre sem számíthatott a DESOK-ban.

„Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az Aramis egy erős és szervezett csapat. Ettől függetlenül a három pont a célunk, mivel szeretnénk tapadni az élmezőnyre”

– nyilatkozta a klubhonlapnak Thiago Alves. „Vetélytársunk kíméletlenül kihasználja, ha hibáznak ellene, így résen kell lennünk. A szezon eddigi részében jó teljesítményt nyújtottunk, szép győzelmeket arattunk, de nem elégszünk meg ennyivel, ettől többre vágyunk” – mutatott rá a brazil légiós.

A 25 éves futsalos ebben az idényben már hat gólt szerzett az NB I.-ben. Az előző hetekben vádlisérülés nehezítette az életét, de szerencsére már teljesen felépült. Thiago egyébként a bajnokság legutóbbi kiírásában is magára ölthette a DEAC szerelését, de akkor a koronavírus miatt erre csak egyszer nyílt lehetősége. Aztán nyáron eldőlt, hogy ismét számítunk rá, amit remek játékkal hálál meg.

„Kiválóan érzem magam a DEAC-ban, mindenkivel jól kijövök. A magyar nyelv nagyon nehéz, bár pár kifejezést megtanultam, bízom benne, hogy gyarapodik majd a szókincsem. Debrecent is nagyon megkedveltem, szerintem ez egy gyönyörű város” – zárta mondandóját Thiago Alves.

Férfi futsal NB I., 14. forduló

2020. 12. 18. (péntek) 19:40, Aramis SE Futsal Csarnok

Aramis SE-DEAC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában