Labdarúgás

2020.12.01. 11:30

A pozitív folyamatokra kell építeni, vallja a Loki elnöke

Félúton a DVSC: Szabó Péter elnökkel az idény eddig eltelt részéről beszélgetett a dvsc.hu.

Fotó: dvsc.hu

Pontosan az idény felénél tart a DVSC a Merkantil Bank Ligában. Hétfőn statisztikai szempontból tekinthettük át az eddigi 19 mérkőzést, ezúttal pedig Szabó Péter, a DVSC igazgatótanácsának elnöke értékelte az elmúlt időszakot. A dvsc.hu interjúja.

Miként értékelhető az őszi idény a rövid-, illetve a középtávú célokat tekintve?

A rövidtávú cél nyilván az, hogy visszajussunk, a középtávú pedig az, hogy kialakítsunk egy olyan játékoskeretet, játékrendszert, szakmai munkát, ami a jövőben az NB I.-ben is garantálja a helyünket a táblázat első harmadában. A rövidtávú tervek megvalósulása – úgy gondolom – realizálva lesz. A középtávú célokat tekintve viszont lemaradásunk van, éppen ezért rengeteg változásra lesz még szükség a jövőben.

Hogyan halad a klub struktúrájának, működésének az átalakítása?

Itt van a legtöbb előrelépés, a back office kialakítása terv szerint halad. Bevezetés alatt van a vállalatirányítási rendszerünk. Médiafelületeink jelentős, pozitív változáson mentek át, mintegy 90 ezren követik a Lokit a közösségi felületeken. Szponzoraink száma, ezáltal a szponzori bevételek jelentősen növekedtek, és növekedni fognak a jövőben is. Ezek mind olyan dolgok, amelyek nincsenek úgy középpontban, mint a csapat játéka, de elengedhetetlenek ahhoz, hogy a működésünk strukturált, előremutató legyen.

„Sajnálatos módon a pandémiás helyzet közbeszólt, pedig rengeteg olyan projektet készítettünk elő, amelyeknek pozitív hatása lett volna a szurkolókra és a támogatókra, de ezeket majd a tavaszi szezonban realizáljuk, ha ismét nézők előtt tudunk játszani.”

De még rengeteg tennivaló van: a merchandisingot át kell terveznünk, PSR-stratégiát alakítunk ki, a stadiont DVSC-arcúvá kell átalakítanunk, ezek mind-mind kellenek ahhoz, hogy a jövőben tényleg profin tudjon működni ez a lassan 120 éves klub.

Mi az elmúlt hónapok legfőbb tapasztalata elnöki nézőpontból?

Az nem lepett meg, hogy egy ilyen lelassult rendszert megforgatni és más irányba állítani nem egy egyszerű folyamat. Rendkívül szenzibilis a közeg minden rezdülésünkre, ezért itt még nagyobb figyelemmel kell dolgoznunk. Sajnos a vírus miatt elmaradnak a személyes találkozások és beszélgetések, ezért sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk az online kommunikációra. Általában jellemző az emberekre, hogy negatív beállítottságúak, de itt tisztában kellene lennie mindenkinek azzal, hogy ez a csapat NB II.-be esett ki, és innen kell azonnal feljutni, ami nem sok klubnak sikerült az elmúlt 10 évben. Nagyon fontos, hogy kezelni kell tudni a negatív dolgokat, a gondokat pedig meg kell oldani.

„Mindezt csak akkor lehetséges, ha a pozitív dolgokra építesz, különben soha nem fogod tudni megoldani a problémáidat!”

Mi az, ami csalódást, illetve különleges örömöt okozott?

Nagyon egyszerű leszek: csalódást keltő a csapat idegenbeli teljesítménye és hozzáállása. Nagy öröm viszont a fiatalok produkciója, és külön örülök annak, hogy tényleg vannak olyan debreceni és hajdú-bihari emberek, vállalkozók, akiknek fontos, hogy egy jó DVSC alakuljon ki itt a következő években és erre hajlandók áldozni is. Valamint az is örömöt okozott, hogy amíg lehetett, a szurkolótáborunk itthon és idegen is szép számmal buzdította a csapatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában