labdarúgás

2020.11.02. 13:39

Új otthonba költözik a Légy Erős SE

A saját pálya ellenére nemcsak futballban gondolkodik Katona Zoltán.

A terület a levegőből

Fotó: Molnár Péter

A megye III.-ban érdekelt Légy Erős SE impozáns környezetbe költözik, Pallagon folytatva a megkezdett munkát. A többnyire volt DEAC játékosokból álló alakulat 11 forduló után könnyedén vezeti a bajnokságot, és olyan ikonikus nevek is megtalálhatóak a keretében, mint Madar Csaba, a DVSC egykori kiválósága. A klubról, és az épülő sportkomplexumról Katona Zoltán, a csapat vezetője, illetve a névadó BeStrong kondiparkok gyártásával, telepítésével és sportszer kereskedelemmel foglalkozó cég tulajdonosa beszélt a Hajdú-bihari Naplónak.

Egykori deacosok

Katona Zoltán nemcsak ügyvezető–klubtulajdonosként, de házi gólkirályként, illetve a DEAC egykori szakvezetőjeként is jó rálátással van a helyi futballviszonyokra. Mint mondta, az általa elindított egyesületet a futball szeretete hozta létre.

Fotó: dvsc.hu

– A Légy Erős SE a BeStrong kondiparkok után kapta a nevét, amellyel foglalkozom. Harminc évet voltunk a DEAC-nál, a mostani csapatunk jelentős része régi játékosuk volt. Három évvel ezelőtt döntöttünk saját klub indítása mellett, miután a játékosok nagy része nem akart már megye I.-ben futballozni. Szerettünk volna elindulni az egyetemi alakulat harmadik számú csapataként, de technikai okok miatt ezt nem engedélyezték, így mi magunk jelentkeztünk a megye III.-ba, és bérlőként a DEAC pályán maradtunk. Furcsa érzés lesz eljönni a sporttelepről, hazai pályaként tekintettünk rá, jövő nyártól azonban öltözőkkel, lelátóval felszerelt saját pályán futballozhatunk majd. A hangulat remek az egyesületben, hiszen nemcsak csapattársak, de a játékosaink egy része kolléga is a cégünknél – emelte ki a szakember.

A terület a levegőből
Fotó: Molnár Péter

 

Magasztos célok

A csapat új otthona az MLSZ Országos Pályaépítési Programjának részeként épül fel Pallagon, ám a projekt itt még nem ér véget: Katona Zoltán szeretné tehetséggondozással, illetve különböző technikai fejlesztésekkel gazdagítani a palettát az öt hektáros területen.

Fotó: Molnár Péter

– Tervben van egy utánpótlás központ elindítása is, szeretnénk gyermekek oktatásával foglalkozni, illetve a Légy Erős SE is fentebb folytatná egy osztállyal. A tehetséggondozáshoz egy nemzetközileg is elismert sportoló nyújthat majd segítséget a szakmai tapasztalata, illetve a kapcsolatai révén. A telkünkön szeretnénk más pályákat is építeni, és technikai fejlesztéseket is eszközölni a jövőben. Egy olyan sportlétesítményt hoznánk létre, ami bemutatóterem az általunk gyártott eszközöknek, illetve segítség a sportolni vágyóknak, cégeknek, események megszervezőinek. Sőt, a várossal is szeretnénk minél több együttműködést kötni, segíteni a helyi sportéletet. Szeretnénk hasonló hangulatot kreálni, mint amivel jelenleg a DEAC rendelkezik, számunkra ugyanis az az etalon. Hosszú távban gondolkozunk, amelynek első lépése a futballpálya lesz – tette hozzá az ügyvezető.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában