Labdarúgás

2020.11.07. 14:46

Loki: játszanak amíg tudnak, vagy amíg engedik őket

Szabó Péter elmondta, a DVSC az MLSZ szabályozásához alkalmazkodik.

Fotós: Kovács Péter

Fotós: Kovács Péter

Mint ismert, elmarad a vasárnap délutánra kiírt DVSC–Békéscsaba NB II.-es bajnoki, mert a vendégek pénteken jelezték, nem állnak ki a rangadóra. A viharsarkiak közleményében az áll, csapatukban 28 fő jelenleg is pozitív COVID-19 teszttel rendelkezik, és tekintettel a hadra fogható fiatal játékosaik megfertőződésére, illetve az előző hetek meccsterheléséből adódó sérülések elkerülése érdekében nem utaznak el Debrecenbe. A Békéscsaba kérte a bajnoki elhalasztását, amelybe a Loki nem egyezett bele, így az MLSZ villámgyorsan döntött, és a mérkőzést 3-0-s arányban a DVSC javára igazolta.

A döntés elég vegyes fogadtatásra talált a szurkolók körében, ezért a Hajdú-bihari Napló megkereste Szabó Pétert, a Debrecen elnökét, hogy magyarázza el, a klub miért nem járult hozzá a csabaiak kérelméhez.

– Miért kellett volna halasztani? – kérdezett vissza az ügyvezető. – Az elmúlt 5-6 meccsen a DVSC is 16-19 éves fiatalokat vetett be, akik nem csak epizódszerepeket kaptak, hanem végig is játszották a találkozókat. Mi csak az MLSZ szabályozásához alkalmazkodtunk, míg azt nem mondják, hogy befagyasztják a bajnokságot, játszani fogunk, ha kell utánpótláskorú labdarúgókkal. A 20 év alatti játékosaink heti három meccset játszottak, és vasárnap is ott lettek volna a pályán. Teljesen normális, ha fiatalemberek bírják a sorozatterhelést, hiszen a profi futballra készítik fel őket, de gondolom ez más kluboknál is így van. Az meg, hogy az utánpótlásunkból merítve is tudunk nyerni mérkőzéseket, szerintem nem a mi hibánk.

„A koronavírus-helyzet egyetlen pozitívuma, hogy azok az ifjak, akik lehetőséget kaptak, bizonyították, lehet számítani rájuk, ami a jövőre nézve örömteli.”

– Mi eddig sem kerestünk kifogást, ezután sem fogunk, előfordult, hogy két kapus ült a kispadon, hogy úgy ahogy meglegyen a létszám, de akkor is lejátszottuk a meccset. Kazincbarcikára úgy utaztunk el, hogy 18 hiányzónk volt – vasárnap is ennyi lett volna –, az egyik játékosunk kocsival jött a csapat után, mert későn érkezett meg a teszteredménye, és emiatt csak mérkőzés közben tudott leülni a kispadra, de mégsem fordult meg a fejünkben, hogy halasszunk. Ha halasztani kellene, mikor tudnánk lejátszani a mérkőzéseket, és mi a garancia, hogy következő alkalommal normális keretek között csapnánk össze? Például ha az új időpontban az ellenfélnek két hiányzója lesz, nekünk meg 10, az fair körülmény? Mert mérkőzést kétszer halasztani már nem lehet – mondta el az elnök.

MSZ

Szabályok

A halasztásokra vonatkozó passzust a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 20/2020 (09.11.) számú hivatalos értesítője tartalmazza, ennek ELN-149/2020 (09.11.) számú határozata alapján az alábbi kiegészítéseket kell alkalmazni.

  • A sportszervezet a halasztásra vonatkozó kérelemben javaslatot köteles tenni az elhalasztott mérkőzés lejátszásának időpontjára, amely nem lehet későbbi, mint 2021. január 31.
  • Elhalasztott mérkőzés ismételt elhalasztása nem kérhető.
  • Koronavírus-fertőzéssel érintett sportszervezet abban az esetben kérheti a fertőzésre hivatkozva mérkőzése elhalasztását, ha ahhoz ellenfele előzetesen hozzájárult, és a sportszervezet koronavírus-fertőzés miatt a 2020/21. bajnoki évad során mérkőzéshalasztási kérelmet még nem nyújtott be.
  • A fentiekben leírt feltételek teljesülése esetén a kérelmet az MLSZ Versenybizottsága versenyügyi eljárás keretében automatikusan jóváhagyja, amellyel szemben jogorvoslatnak helye nincs.

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában