futsal

2020.11.14. 14:21

Elek Gergő a Gyulaj elleni meccs után: a célunk nem változott

A Debreceni Egyetem csapatának fölényes diadalát Szentes-Bíró Tamás és Berecz Rafael is értékelte a klubhonlapnak.

Fotó: Derencsényi István / deac.hu

A DEAC nagyon magabiztos győzelemmel hozta a kötelezőt az NB I. 10. fordulójában. Elek Gergő legénysége a sereghajtó és több sebből vérző Nyírgyulajt látta vendégül a DESOK-ban péntek este. Már az első félidőben nagyon közel került a Debrecen a három pont megszerzéséhez, hiszen ekkor négygólos előnyre tettek szert. A folytatásban sem lassítottak, ennek köszönhetően 9-1-re diadalmaskodtak.

„Rengeteg pozitívumot láttam, elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. Nem vettük félvállról a mérkőzést, a végéig hajtottunk, erre a hozzáállásra lesz szükség a folytatásban is. Kifejezetten örültem, hogy minden játékos szóhoz jutott. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenfél eléggé foghíjas kerettel érkezett. Örömteli, hogy a DEAC már olyan szintet képvisel, hogy ha nem teljes csapattal állnak ki ellene, ilyen teljesítményre képes. A célunk nem változott: a felsőházba szeretnénk kerülni, ez a győzelem egy újabb lépés ennek irányába. Ám az is fontos, hogy mindig csak a következő feladatra kell koncentrálnunk” – nyilatkozta Elek Gergő vezetőedző a deac.hu-nak.

Szentes-Bíró Tamás zsúfolt napokon van túl, hiszen hétfőn és kedden a magyar válogatottban játszott két felkészülési találkozót Ukrajna ellen, majd pénteken három góllal vette ki a részét a DEAC sikeréből.

„Egy sportoló életében mindig óriási büszkeség, ha hazája válogatottjában szerepelhet, ez nekem szintén hatalmas lökést adott, amiből a pénteki összecsapáson is profitáltam. A kezdés előtt azt beszéltük a srácokkal, hogy nem szabad megállnunk, minél több góllal kell nyernünk, és a végéig mindent adjunk ki magunkból”

– fogalmazott csapatkapitány.

Berecz Rafael ebben az idényben eddig kétszer köszönt be. Érdekesség, hogy a 21 esztendős játékos mindkét találatával a nyírgyulajiakat szomorította, pénteken Siska Gergő passza után fejjel vette be a rivális kapuját.

„A gólomnál elsősorban csak arra koncentráltam, hogy találjam el valamilyen módon az üres kaput. Nagyon örülök, hogy hétről hétre bizalmat szavaz nekem a mester, próbálok élni ezzel. Úgy érzem, hogy csapatként jobbak voltunk, mint a Nyírgyulaj. Tudtuk, hogy nem lehetnek nézők a csarnokban, ezért attól lehetett tartani, hogy kicsit nehezebben tudunk felpörögni, ám ezzel sem volt problémánk” – mutatott rá Berecz.

A DEAC az újabb győzelmének hála stabilizálta a negyedik helyét a táblázaton. A futsalosok a következő játéknapon a Ferencváros otthonában vizitálnak, a meccs november 20-án 20 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában