Kosárlabda

2020.11.27. 13:41

A DEAC vasárnap pótolja az elmaradt bajnokit

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata vasárnap 17 órától az OSE Lions csapatát fogadja a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.

Fotó: deac.hu

A magyar válogatott pozitív koronavírusteszt-eredmények miatt nem tudta lejátszani a tervezett Eb-selejtezőket, így a szövetség csütörtök esti döntése értelmében folytatódnak az NB I. A csoportjának küzdelmei.

A nemzeti válogatott csütörtökön elhagyta a szlovéniai buborékot, melyre az MKOSZ gyors döntéssel reagált: a bajnokságnak folytatódnia kell.

Ami a DEAC vasárnapi mérkőzését illeti, egyik fél sincs könnyű helyzetben, hiszen csak néhány edzésük maradt az egymásból való felkészülésre. A Debreceni Egyetem csapatánál biztosan lesznek hiányzók, főleg a fiatalszabálynak lesz nehéz megfelelniük, hiszen Somogyi, Kovács, Asszú és Molnár sem bevethető. Bárki kerüljön is fel az utánpótlásból, az biztos, hogy vasárnap fog debütálni. A tapasztaltabb játékosok közül Bognár továbbra is sérült, de Drenovac játéka is több mint kérdéses – olvasható a klubhonlapon.

Mivel Kovács Adrián még mindig nem hagyhatta el a házi karantént, ezért jelenleg Andjelko Mandics irányítja az edzéseket, s jó eséllyel vasárnap is ő fog meccselni. – Nagyon komplikált ez a helyzet, hiszen csak néhány napja tudtuk meg, hogy kivel és mikor kell játszunk, de az Oroszlánynak sem könnyebb semmivel ez a szituáció. Az ellenfélből való készülésről és taktikáról beszélni szerintem most felesleges, ki kell menni a pályára, küzdeni, és majd meglátjuk, mi lesz. Nem panaszkodunk, minden csapatnak ugyanilyen nehéz, úgyhogy mindent meg fogunk tenni, hogy megnyerjük a meccset. – értékelte a hirtelen jött helyzetváltozást a szerb szakember.

A hírek szerint az OSE csapatánál is lehetnek hiányzók. Mindkét gárda hat meccset játszott eddig a szezonban, a DEAC 4-2-es mérleggel a negyedik, míg az oroszlányiak 2-4-el a tizenegyedik helyen állnak.

– Gyors kosárlabdát próbálnak játszani, rengeteg egy-egy elleni játékkal, melyre a fiatal keretük alkalmas is. A tranzíciós játékuk megakadályozása mellett kulcsfontosságú lesz, hogy minél kevesebb támadó lepattanót engedjünk nekik, hiszen ez a másik nagy erősségük. Legutóbb a Pécs ellen voltak gondok a védekezéssel, ezt azóta kielemeztük, sokkal agresszívabbnak kell lennünk, és akkor azt gondolom, hogy jóval kevesebb kapott ponttal tudjuk zárni majd a mérkőzést – zárta szavait Andjelko Mandics.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a találkozót zárt kapuk mögött rendezik, melyet a mindigGO Sport élőben közvetít.

Borítókép: Kovács Adrián vezetőedző (balról) és a jelenleg őt helyettesítő Andjelko Mandics

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában