Labdarúgó NB II.

2020.10.23. 09:00

Loki-szurkolók: az év mérkőzése következik

Bobik Norbert úgy látja, a játékosok is átérzik a rangadó jelentőségét.

Nyregyhza 20140725 2014 Labdargs OTP Bank Liga mrkzs Nyregyhza DVSC szurkolk

Fotó: Nemzeti Sport-archív

Nemcsak a csapatok, hanem a drukkerek is készülnek a vasárnapi Loki-Szpari rangadóra, hiszen a két gárda szurkolói számára ez számít az év mérkőzésének. A hírek szerint nagy az érdeklődés a keleti derbi iránt, mindkét tábor készül a mérkőzésre.

„Már az NB II. sorsolásánál azt néztük, mikor játszunk a Nyíregyházával, hiszen az ősi riválisról van szó”

– válaszolta a Hajdú-bihari Napló megkeresésére Bobik Norbert, Loki Szurkolók Egyesületének (LOSZ) elnöke. – Már múlt héten elkezdtük szervezni a dolgokat, hogy semmi se maradjon ki. Tervezünk több meglepetést is, de ezekről nem rántanám le idő előtt a leplet. A keleti derbinek kiemelt jelentősége van minden szempontból, de még így is meglepődtünk, hogy a debreceni szurkolók körében mekkora az érdeklődés a találkozó iránt. Nyilván ez betudható annak is, hogy jól szerepel a csapat, esélyesek vagyunk a feljutásra és már régen játszottunk a szabolcsiakkal – ismertette a LOSZ vezetője.

Vonulás a stadionig

Az egyesület még meg sem hirdette az utazást, de már akkor 90-100 jelentkezőnél jártak, amely azóta többszörösére nőtt. Emiatt döntöttek úgy a szurkolók, hogy ezúttal vasúton utaznak az összecsapásra.

– A Nagyállomásról 17.38-kor induló menetrend szerinti vonattal megyünk Nyíregyházára. Megérkezve együtt vonulunk a stadionig, majd a lefújás után a visszaúton is, azt az információt kaptuk, hogy majd megvár minket a Debrecenbe induló vonat. Minden Loki-szurkolót szívesen látunk, tartsanak velünk, menjünk együtt a mérkőzésre. Úgy látjuk, a játékosok is átérzik a mérkőzés jelentőségét, tudják, hogy mennyire fontos ez a meccs nekünk. Azoknak a futballistáknak pedig, akik eddig nem tudtak sokat a Loki-Szpari jelentőségéről, a klubnál lévő debreceni kötődésű játékosok és szakemberek át tudják adni, hogy mit jelent a szurkolóknak ez a mérkőzés.

Biztos vagyok benne, hogy a nyíregyháziak is készülnek, az átlagnál nagyobb létszámban lesznek jelen a stadionban. A helyezésektől függetlenül egy derbi mindig „hatpontos” mérkőzés, természetesen mi debreceni győzelemre számítunk – mondta el Bobik Norbert.

MSZ

Borítókép: Egy Szpari-Loki találkozó emléke 2014. július 24-éről

Kapcsolódó cikkek:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában