szpari-loki

2020.10.27. 07:54

Dzsudzsák Balázs megdicsérte a debreceni drukkereket

A szurkolóknak mondott köszönetet Dzsudzsák, míg a bekapott gólt bosszantó hibának tekintette.

Fotó: Napló-archív

  • Győzni ment a DVSC labdarúgócsapata Nyíregyházára, ahonnan egy ponttal térhetett haza a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában vasárnap este lejátszott mérkőzésről.
  • A jó iramú találkozó lefújása után a Napló kérésére Dzsudzsák Balázs értékelte a találkozót.
  • A 108-szoros válogatott elsőként a csapatot elkísérő drukkereket dicsérte, majd kifejtette, hogy a mérkőzés elején egy elkerülhető gólt kapott a Loki.
  • A DVSC 108-szoros válogatott középpályása végigjátszotta a Merkantil Bank Liga 13. fordulójában a Nyíregyháza elleni keleti rangadót. Labdabiztossága, rutinja, olykor a higgadtsága nagyon kellett a csapatának, hiszen a nyírségi piros-kékek mindent egy lapra feltéve játszottak a Sóstói úti stadion mintegy négyezer fős hazai közönségének. Az a bizonyos lap pedig nem volt más, mint több mint két évtized után tétmérkőzésen legyőzni a nagy ellenfelet, a DVSC-t. Erre minden reményük megvolt, hiszen a Jánvári 14. percben egy szöglet után szerzett góljával megszerzett előny kitartott a 93. minutumig, amikor a Lokiba csereként beállt Pintér ugyancsak egy sarokrúgás után egyenlített.

    Pedig a debreceniek kezdték jobban a játékot, igaz, nagy helyzetük nem volt, de a labda szinte folyamatosan a hazaiak térfelén járt. A Nyíregyháza a gólja után inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt, igaz, az eredeti felállásuk is ötvédős volt, és a kontrákkal igyekezett zavart kelteni Gróf kapuja előtt. Megjegyzendő, nem is eredménytelenül, hiszen hiába játszott fölényben a Loki, a második félidő közepéig igazi gólhelyzete nem volt a vendégeknek. A ­meccs végére azonban teljesen átvette az irányítást a DVSC, a mintegy másfél ezer Loki-drukker hajtotta a csapatot, és csak idő kérdése volt, mikor egyenlítenek Dzsudzsákék.

    Hárman is görcsöt kaptak

    A debreceni csapat 19-es számú mezét viselő Dzsudzsák Balázs tehát nem ok nélkül kezdte a meccs értékelését a köszönettel.

    „Felemás érzéseim vannak a mérkőzésről, de mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazon debreceni szurkolóknak, akik eljöttek drukkolni Nyíregyházára, nagyon-nagyon jó hangulatot teremtettek.”

    Az elért döntetlennel nem vagyunk elégedettek, de a végén sikerült a küzdeni akarásunkkal kiharcolnunk azt, hogy legalább egy pontot elhoztunk. Domináltunk, helyzeteink voltak, amelyeket sajnos elpuskáztunk, és egy figyelmetlenségből az ellenfél már a találkozó elején megszerezte a vezetést. Szögletből nem szabad gólt kapni, ennek volt köszönhető, hogy futottunk az eredmény után, de a végén sikerült egy pontot szereznünk.

    – Hajtós meccs volt, a második félidőben pedig nagyon benyomtuk a hazaiakat a kapujuk elé. Őket jobban megviselte az iram, a nyomás, jelzi ezt, hogy három játékosuk lába is görcsöt kapott. Kell még csiszolnunk a játékunkon, legfőképpen a helyzetkihasználásunkon. Ma is sok helyzetünk volt, és hogyha ezeket rendre kihagyjuk, saját magunknak tesszük folyamatosan nehézzé a találkozókat. A legfontosabb azonban, hogy nem kaptunk ki.

    Maradtak az élen

    A Loki középpályása kitért arra is, hogy a csapat mentális erejét mutatja, hogy a 90. perc után is tudott gólt szerezni. És a nyíregyházi nem az első alkalom volt. Ehhez az erőhöz pedig mindenképpen kell a drukkerek támogatása, a folyamatos biztatás, amit mérkőzésről mérkőzésre meg is kapnak.

    – Bíztunk abban, hogy megnyerjük a találkozót, de a jobb helyzetkihasználás hiányzott. Az pedig, hogy szögletből gólt érjen el az ellenfél, az fegyelmezetlenségre utal. A legbutább gólt kaptuk, hiszen a szögletből beívelt labdára fel lehet készülni, látható, hogyan jön be a labda, ott vagy az embered mellett... Szóval nem szabad ilyen gólt kapni! Végeredményben örülök a rangadóhoz méltó hangulatnak, a megszerzett egy pontnak, és hogy a tabellán maradtunk az első helyen.

    KZS

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában