beszélgetés a szövetségi kapitánnyal

2020.10.22. 08:29

Debreceni összetartáson a válogatott futsalosok

Turzó Józsefék célja, hogy a csapat kijusson a hollandiai Európa-bajnokságra.

20191203 Veszprém Magyarország - Oroszország válogatott felkészülési futsal mérkőzés a Március 15. Sportcsarnokban A képen: Abramovics, Szergej (14 - fehér mezben) Dávid Richárd (2 - piros mezben) Miklós Tamás (14 - piros mezben) Horváth Norbert (4 - piros mezben) Bagirov, Arcer (13 - fehér mezben) Fotó: Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: MW-archív

A magyar futsalválogatott szeptember elején kapott ellenfeleket az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjába. A 2022-es hollandiai kontinensviadalra való kijutásért Fehéroroszországgal, a Ciprus–Izrael párosítás győztesével, illetve az előző Eb egyik elődöntősével, Kazahsztánnal kell majd megküzdenie a nemzeti csapatnak. A hat selejtezőmérkőzést december és április között játsszák majd az együttesek. A válogatott erre készülvén október 20. és 23. között összetartáson vesz részt Debrecenben.

Régen találkoztak

Turzó József | Fotó: Nemzeti Sport-archív

A szövetségi kapitány, Turzó József beszélt a Hajdú-bihari Naplónak az előttük álló feladatokról. – Sajnos edzőmeccseket nem tudunk játszani, az ismert körülmények miatt, de annak is örülünk, hogy sok idő óta végre ismét összegyűlhetett a keret. Nagyon régen találkoztunk, sok elvégzendő feladatunk van. Nemcsak az eddig kialakult gárda törzsét nézzük meg, hanem több olyan játékost is, akik még szóba jöhetnek a kvalifikációs mérkőzéseken. Szeretnénk mindenkivel gyakorolni a szerintem jól működő taktikai dolgokat, újra átismételni, finomítani azokat. Egy-egy új elemet is átveszünk, hogy a selejtezőn sikeresek legyünk, mert ott akarunk lenni a hollandiai Európa-bajnokságon. Nagyon nehéz lesz, mert nem volt szerencsénk a sorsolásnál, de motiváltak vagyunk, és azért dolgozunk, hogy sikerüljön – mondta.

A jelenlegi menetrend szerint a válogatott első állomása Kazahsztán lesz, december 9-én. – Nem egyszerű ebben a helyzetben tervezni, szervezni és előre látni. Természetesen mi tartjuk magunkat a kitűzött programhoz, megpróbáljuk mindenben az UEFA előírásait követni. Bizakodunk benne, hogy lejátszhatjuk az összecsapásokat – fogalmazott a szakember.

A magyarok csoportjában egy hely még egyelőre kérdéses, a novemberi Ciprus–Izrael selejtező-play-off találkozó dönt arról, hogy melyik nemzet együttese csatlakozik a kvartetthez. – Ciprust esélyesebbnek tartom, az ő bajnokságuk nívósabb, több külföldi futsalossal megerősítve. Nekünk azonban, bármelyikőjüket kapjuk, győznünk kell, amennyiben ki szeretnénk jutni. Rajtuk kívül itt lesz még Kazahsztán, Európa egyik legjobb csapata és a fehéroroszok, akik sokat erősödtek az elmúlt időszakban.

„Természetesen nemzetközi megmérettetésen nincs könnyű mérkőzés, de megvannak a céljaink, amiket szeretnénk elérni, kalkulálunk egy pontszámmal, amivel ki lehetne jutni az Eb-re”

– árulta el a szövetségi kapitány.

Turzó József elmondta, hogy gyakorolni fogják a védekezést, a támadást és a kettő közti átmeneteket, illetve a rögzített helyzeteket is. – Néhány napunk van, de nemcsak edzéseken veszünk részt, hanem videóelemzésekre is fordítunk időt. Figyelünk arra, hogy fizikálison kívül elméleti felkészítést is kapjanak a fiúk. Egyelőre nem specifikusan az ellenfelekre fókuszálunk, hanem a saját koncepciónkra, amit az elmúlt két évben jól megtanultunk. Ezt fogjuk átismételni, illetve néhány új elemet be­gyakorolni – mondta.

Színvonalas munka

A nemzeti gárda jelenlegi keretét kizárólag magyar csapatokban szereplő játékosok alkotják. A kapitány szerint ennek két oldala van.

– Abból a szempontból mindenképpen előnyt jelent, hogy a bajnokság kiírása is igazodik a válogatott programjához, így mindent könnyebb leszervezni. Viszont annyiból hátrányt jelent, hogy például Dróth Zoli, Dávid Ricsi vagy Rábl Jani erősebb ligákban olyan tapasztalatokkal gazdagodtak és olyan versenyhelyzetben voltak, ami az egyéni fejlődésüket nagyban elősegítette. Ettől függetlenül szerintem a magyar NB I. jelenleg nagyon kiegyenlített, ez mindképpen jó nekünk. Színvonalas munka folyik a kluboknál, és ők rendszeresen segítenek minket, hiszen rendelkezésünkre bocsátják a játékosaikat, akik jó állapotban érkeznek a válogatotthoz. Összességében bizakodóak vagyunk ezzel kapcsolatban is – mondta Turzó József.

A Hajdú-Bihar megyei csapatokból összesen hét játékos vesz részt az összetartáson. A DEAC-ból Szentes-Bíró Tamás és Siska Gergő, az MVFC-ből pedig Horváth Norbert, Mezei Dávid, Nagy Imre, Rábl János és Szabó Péter kaptak meghívást.

Bakos Attila

Borítókép: Horváth Norbert (piros 4) és Siska Gergő (piros 14) együtt dolgoznak a sikerért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában