labdarúgás

2020.10.18. 10:25

A sztárokkal teletűzdelt Vasassal játszik a DEAC

Nagy Zoltánék bravúrt érnének el a fővárosiak otthonában.

Debrecen 20200805 Labdarúgás 2020 NBII NB2 Merkantil Bank Liga Deac Debrecen DVSC Fotó Török Attila Nemzeti Sport Nagy Zoltán

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A válogatottszünetet követően folytatódnak a Merkantil Bank Liga küzdelmei. Az NB II. 12. fordulójában a DEAC a Vasas otthonába látogat. Balogh Pál legénysége a nyáron megerősített, ám gyengén rajtoló angyalföldiek ellen szerezhet újra pontokat. A találkozóról és a csapat jelenlegi helyzetéről Nagy Zoltán, az egyetemi gárda – jelenleg kisebb sérüléssel bajlódó – védője beszélt a Hajdú-bihari Naplónak.

Nem lehetetlen

A rutinos játékos nem számít könnyű mérkőzésre, de lát esélyt a meglepetésre.

– Próbáltuk kihasználni a válogatottszünetet, úgy érzem, jól sikerült ez az időszak. Igyekeztünk készülni a Vasasból is. Hazai pályán lesznek az angyalföldiek, és nagyon erős a keretük, de mindenképpen azon leszünk, hogy pontot szerezzünk ellenük. Más, hozzánk hasonló kvalitású csapatok is lepték már meg őket az idényben, nekünk sem lehetetlen küldetés ez. Nem úgy indult nekik a szezon, ahogy eltervezték. Nagyon jó játékosokat igazoltak, sőt már edzőt is váltottak. Azt gondolom, be fognak ők is indulni, de remélhetőleg nem ellenünk. Bravúr lenne a pontszerzés a fővárosban, de a futballban bármi megtörténhet – emelte ki.

Elindulhatnak felfelé

A DEAC védője kisebb sérüléssel bajlódik, így kétséges, hogy játszik-e a vasárnapi bajnokin. Elmondása szerint jó kiindulópont lenne egy pozitív tendenciához a következő találkozó. – Azt gondolom, ha sikerülne bravúrt elérnünk Angyalföldön, a Csákvár következik utánuk, és ott egy győzelemmel megindulhatnánk felfelé.

„Egy-két találkozó kivételével sosem vagyunk alárendelt szerepben, így tényleg csak azon múlhat a jövőbeli teljesítményünk, hogy ki tudjuk-e küszöbölni az apróbb hibákat, illetve a támadásban több helyzetet tudnunk-e értékesíteni.”

Mindig szerettem pesti csapatok ellen játszani, nagyon jó atmoszféra szokott minket fogadni. A nagy múltjuk miatt kiemelt figyelem övezi ezeket a találkozókat, mind a szurkolók, mind a média részéről. A feladat ettől persze nem változik, ugyanolyan magabiztosan kell pályára lépnünk, mint bármelyik másik összecsapáson. Rutinos játékosként az is a feladatom, hogy elhitessem a fiatal csapattársakkal, hogy a nagy nevek ellen is önbizalommal lépjenek pályára, ne ijedjenek meg. A pályán a saját tehetségüket kell kamatoztatniuk, és elhinni azt, hogy ugyanazokra a mozdulatokra ők is képesek – tette hozzá Nagy Zoltán. A találkozót vasárnap 17 órától a Vasas hivatalos videómegosztó csatornája élőben közvetíti.

Péter Szabolcs

Borítókép: Nagy Zoltán szeret fővárosi csapatok ellen játszani

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában