2020.09.24. 17:12
Újabb sikereket ért el lovaival Lévai Anna
A díjlovas Szilvásváradon lett a regionális döntő második helyezettje.
Fotó: Lévai Anna-archív
A céltudatosan építkező Lévai Anna ismét szeretett lovai nyergében tündökölhetett a szilvásváradi megmérettetésen. A Josipovich Zsigmond Emlékverseny és Észak-Kelet Magyarország Régió Díjlovagló Bajnokság döntőjében középosztályban LeManne nevű, míg alaposztályban Fun-Time nevű lovával ért el előkelő helyezéseket. A lovas a Hajdú-bihari Naplóval osztotta meg élményeit.
Képviselte a megyét
A díjlovas egyedüli résztvevője volt a regionális bajnokság döntőjének Hajdú-Bihar megyéből.
– Szilvásváradon csodálatos körülmények között sikerült szerepelnünk, ahol két különböző lóval, több kategóriában is indultam. Középosztályban mindkét versenyszámot (Licencszerző 4-es és 6-os feladat) megnyertük LeManne-nal, illetve a bajnokság második helyét is megszereztük. Fun-Time-mal pedig az alaposztály FEI Gyermek Előkészítő A ötödik, és B harmadik helyezését értük el. Október végén az Országos Díjlovagló Championátus döntőjén szerepelünk majd Balatonvilágoson, lehetőség szerint újfent két lóval. A Rétszentmiklósi Lovas Sportegyesület tagjaként arra készülünk edzőimmel, hogy a tavalyi harmadik helyemnél jobb eredményt érjünk el – emelte ki Lévai Anna.
Péter Szabolcs