Labdarúgó NB II.

2020.08.09. 19:38

DEAC: fájó vereség a Nagyerdei Stadionban

A DEAC ugyan megszerezte a vezetést, ám a dorogiak fordítani tudtak és megnyerték a találkozót.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Az NB II. harmadik fordulójának játéknapján a Dorogi FC-t fogadta az egyetemi csapat. A vendégek egy nagyarányú vereség után a második találkozójukat 1-0-ra megnyerték a Soroksár ellen, így önbizalommal várhatták a találkozót. A DEAC eddig gólt sem szerezve, győzelmi kényszerben fogadhatta a vendégeket, Balogh Pál és a csapat egyik nyári szerzeménye, Takács Péter volt klubjuk ellen bizonyíthattak a fekete-fehérek oldalán.

Nagy taktikai harc

A mérkőzést jól kezdte a DEAC, a második percben Sigér, majd hat perccel később szabadrúgásból Takács veszélyeztetett távolról. Türelmes labdajáratás, ám pontatlan passzok jellemezték az első negyedórát. A tizenhatodik percben egy dorogi szögletvariáció után háromszor lőhettek a vendégek, ám Szabados kétszer is hatalmas hárított. A tizennyolcadik percben ismételten a piros-feketék támadtak, Soltész bravúros becsúszással hárított a kapu torkából szögletre. A pontrúgásból egy fejest követően ismételten Szabados védett. A huszonharmadik percben Balogh beadásából Belényesi lőtt pár méterről mellé, remekül érkezve az ívelésre. A vendégek apránként kezdték átvenni a meccs irányítását, a huszonhatodik percben azonban megtört a jég: Balogh Krisztián labdát szerzett, majd egy kényszerítő után hatalmas gólt lőtt a kapuba. A DEAC ezzel megszerezte idei első NB II.-es találatát. A huszonkilencedik percben Székely kiugratásból duplázhatta volna meg a hazaiak előnyét, ám Mursits hárítani tudott. Úgy tűnt, a félidő további része nem hoz már gólt. A harminckilencedik percben aztán szinte a semmiből jutottak tizenegyeshez a vendégek, melyet Lénárth értékesített. A kérdéses szituáció megfogta a hazai alakulatot.

Gyors gól

A második félidőt a Dorog kezdte jobban, az ötvenedik percben egy lövés Szabadosról a vendégek játékosa, Girsik elé pattant, aki pár méterről nem hibázott, 2-1-re változtatva a mérkőzés állását. Az ötvenkilencedik percben egy újabb vendég lövés borzolta a kedélyeket. A bekapott gól jól láthatóan letaglózta az addig szervezetten játszó hazaiakat, akik az utolsó bő negyedórára tértek csak magukhoz, ám ekkor is csupán momentumok jutottak a fekete-fehéreknek. Sigér a hetvenharmadik percben erős lövést eresztett meg, ám Mursits védeni tudott. A meccs végén egy-két veszélyes beadásig eljutott még a DEAC, igazán nagy helyzet azonban már nem alakult ki. A dorogiak összességében uralták a második játékrészt, és elvitték a három pontot Debrecenből.

PSZ

Labdarúgó Merkantil Bank Liga 3. forduló

Debreceni EAC—Dorogi FC 1‐2 (1‐1)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 500 néző, Vezette: Takács Tamás (Ifj. Varga Gábor, Varga Sándor)

DEAC: Szabados – Karikás (Damásdi 63.) Szabó Soltész Belényesi – Balogh Spitzmüller (Nagy 63.) Sigér Takács – Székely Burai (Urbin 72.) Vezetőedző: Balogh Pál

Dorogi FC: Mursits – Zabari Varju Dlusztus Nyíri – Papp Lénárth Girsik (Szerencsi 74.) Tóth – Kovács (Mészáros 41.) Beliczky (Vígh 80.) Vezetőedző: Németh Szabolcs

Gól: Balogh (1-0) a 26., Lénárth (1-1) 11-esből a 40., Girsik (1-2) a 50. percben.

Sárga lap: Lénárth (32.), Szabó (39.) Varju (72.)

Mesterszemmel

Balogh Pál: – Rutintalanság: ha egy szóval kellene jellemeznem a mérkőzést, mindenképpen ez jutna az eszembe. Azt gondolom, hogy egy megnyert meccset engedtünk át a dorogiaknak. Elkövettünk olyan gyermeteg hibákat, amelyeket egy rutinos csapat azonnal kihasznál. Az első félidőben a semmiből kapott az ellenfél egy tizenegyest, a második játékrészben pedig nem kísértük el a kipattanót. Jócskán megvoltak a helyzeteink, sokkal agilisabban kell támadni a kaput, ha nem követnénk el ilyen hibákat, nem kellene futnunk az eredmény után.

Németh Szabolcs: – A Pécs ellen négyet kaptunk, ott eléggé fejbe vertek minket. A Soroksár ellen sikerült javítani, illetve a DEAC ellen is sikerült begyűjtenünk hátrányból a három pontot, ez a csapatom tartását és a mentális erejét mutatja. Nem adtuk fel, hittünk abban, hogy képesek vagyunk nyerni. A félidő előtt szerzett gól jót tett nekünk, más lelkiállapotban jöhettünk ki az öltözőből. A jövőnk szempontjából fontos volt ez a siker, hiszen így bátrabb célokat is kitűzhetünk magunknak az idényre nézve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában