rali

2020.07.18. 08:00

Vizelli Károly egy valódi erőgép volánjánál kezdheti meg a bajnokságot

A bihari versenyző bajnokaspiráns autóval indul a nagyok ellen.

A fenevadat korábban már bemutatták a közönségnek is Fotó: Napló-archív

Fotó: Napló-archív

Vizelli Károly tizenegy év után váltott Ladáról az R5 kategória királyára, a Škoda Fabia R5-re. Eddig egyetlen tesztversenyen vettek részt az új autóval idén, a koronavírus enyhültével azonban elrajtolhat hétvégén a magyar bajnokság, így a Fabia végre megmutathatja mire lehet képes a mezőnyben. Az új gépről és a kategória eléréséhez vezető útról a Hajdú-bihari Naplónak beszélt a létavértesi versenyző.

Szerény kezdetek

Vizelli Károly
Fotó: Napló-archív

Vizelli Károly nem versenyzőcsalád sarjaként ült be a raliautók ülésébe. Ahogy ő fogalmaz, kicsiben kezdte, mára azonban az élmezőny egyik legjobb gépét vezetheti. – Senki sem versenyzett a barátaim, családtagjaim közül gyermekkoromban. Az édesapám autó-motor szeretete ragadt át rám fiatalon, négyévesen ültem fel az első, ötven köbcentis kismotorra. Innen csak egy lépés volt az autók osztálya, ahol serdülőként beülhettem egy kedves barátom – az akkor már ralipilóta –, Vida Sándor mellé. Onnantól fogva pedig már nem volt visszaút! Teljes mértékben megfertőződtem a versenyzéssel. Emlékszem, vasat gyűjtöttünk, abból vettük az első Trabantot, amivel még aznap árokba borultunk. Majd jött egy papír nélküli BMW, amivel a földutakon randalíroztunk. A jogosítványom megszerzése után az első engedéllyel rendelkező autóm is meglett, egy utcai Lada, amit apránként átalakítottunk versenyautóvá. Komolyabban 2009-ben indult el a pályafutásom, onnantól pedig aktív résztvevője vagyok a futamoknak – emelte ki a hajdúsági pilóta.

Igazi fenevad

A versenyző új autója a kategória egyik legjobbjának számít. A Škoda Fabia R5 a szegmens legtöbb győzelmét mondhatja magáénak, a siker szinte kódolva van benne. – Az összes R5-ös autó egy turbófeltöltős, ezerhatszáz köbcentis motorral van felszerelve, amely csaknem háromszáz lóerő leadására képes. Összkerékmeghajtásához szekvenciális váltó párosul, a futóművét pedig gyárilag fejlesztik ki.

„A Škoda talán a legjobb, legeredményesebb típus ebben a szegmensben.”

A ralipályákra lett kifejlesztve, a futóműve bármilyen, változó terepkörülménnyel azonnal megbirkózik, szinte nem is érzi az ember a kátyúkat, úthibákat. Hozzám közelebb áll a murva, ahol a keresztbeautózással hamarabb megtalálhatjuk az autó határait. Az esőben, hóban versenyzés szintén nagy kedvencem, részben a tizenegy évnyi ladás múltam miatt. A kategóriással kezdtük (gyári fékek, gyári karburátor), majd 2013-tól VFTS-re váltottunk, ami egy egészen új világ volt. Menet közben néhány BMW-s kikacsintás és R5 Fabia-élmény is becsúszott, javarészt azonban az orosz hátsókerekessel versenyeztem. 2020-tól pedig az R5 az új szerelem, meglátjuk milyen sikereket érhetünk el vele – mondta Vizelli Károly.

Az autó csak részlet

A létavértesi versenyző összetett feladatként tekint minden futamra, számára az eredményesség nem csak a menetteljesítménytől függ. – A versenyzés egy komplex dolog. Az autó csak egy részlet a nagy egészben, hiszen kell egy csapat, egy navigátor, és az összes résznek stimmelnie kell, hogy eredményeket érhessen el az ember.

„A pályafutásom alatt sok helyen jártunk országszerte, és rengeteg barátra, ismerősre tettem szert. Az életem részévé vált az autóversenyzés.”

Szeretem a jó utcai technikákat is, de az adrenalinfüggőség miatt nekünk ralisoknak csak a versenyzés tudja megadni a kellő élvezetet. A szenvedélyt a kettőszázzal bevett kanyar vagy egy nagyon jó fékút, farolás is okozhatja, lényeg, hogy vezethessünk. Nagy Péter navigátorommal a kezdetek óta dolgozunk együtt. 2016-ban egyetlen idény erejéig maradt ki csak a versenyzésből, akkor a feleségem volt a navigátorom, akivel Rally 2 abszolút bajnokok lettünk – tette hozzá.

A fenevadat korábban már bemutatták a közönségnek is
Fotó: Napló-archív

 

Eredményes örömautózás

Pályafutása kezdete óta több mint százhúsz serleget sikerült összegyűjtenie a hajdúsági versenyzőnek. – Többszörös Lada-bajnoknak mondhatom magam, és azt hiszem, a közönségkedvenc jelző is akkoriban ragadt rám. Ha keresztbe sodródok, az az idő rovására is mehet, így a Škodánál ezt nem tehetem majd meg, ettől függetlenül az eredményes teljesítmény mellett szeretnék picit „örömautózni” is. A cél, hogy a honi bajnokságot végigversenyezzük, a jövőben pedig esetleg külföldön is rajthoz állnánk. Eddig egyedül a Kisvaszar Rallyn szerepeltünk az új géppel, ahol sikerült egész jó beállításokat találnunk, ám rengeteg kilométerre van még szükségünk a teljes testreszabáshoz. A hétvégi, Salgó Rally lesz az első, ahol bizonyíthatunk majd – hangsúlyozta ­Vizelli Károly.

Péter Szabolcs

Névjegy

Név: Vizelli Károly

Születési hely, idő: Debrecen, 1990. 03. 03.

Legnagyobb eredményei:

• 2016 Rally 2 abszolút magyar bajnoki cím

• 2017 Rally 2 kategória győztes

• Többszörös Lada-kupa-győztes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában