Interjú

2020.06.23. 08:08

Talmácsi Gáborral beszélgettünk a hajdúnánási Moto GP-pályáról

Hitelesség és nemzetközi kapcsolatok – ezekkel segítette, segítheti a hazai motorsport fejlődését, a hazai Moto GP-pálya létrejöttét a világbajnok.

Fotó: Napló-archív

Talmácsi Gábor Moto GP-világbajnok is részt vett a város határában, a tervek szerint 2022 végére vagy 2023 elejére megépülő Moto GP-pálya projektnyitó sajtótájékoztatóján a hétvégén Hajdúnánáson. Az egykori motorversenyző kiemelte, hogyha már nem versenyezhetett Magyarországon, akkor mindent megtesz azért, hogy hazájában megépülhessen a versenymotorsport piramisának csúcsát jelentő Moto GP-versenyzésre alkalmas pálya. Ugyanakkor – hangsúlyozta – a pálya a maga legalább évi kétszáz programnapjával alkalmas lesz arra is, hogy a motorosok fejleszthessék motorozástechnikai tudásukat, erősíthessék biztonságukat. Talmácsi Gábor a sajtótájékoztató után interjút adott a Hajdú-bihari Naplónak.

Világbajnokként milyen érzés részt venni egy ilyen pálya építésének előkészítésében, és ebben milyen szerepe van?

Nagyon régóta gondolkodtam már azon, hogy milyen módon lehetne Magyarországra hozni a MOTO GP-t. 2013-ban egy sérülés miatt félbeszakadt a versenyző karrierem, azóta a hazai motorsportért igyekszem tenni, segítem a fiatalokat. Nagyon sok dolog kellett ahhoz, hogy ezt a mai sajtótájékoztatót megtarthassuk és pozitív hírekről számolhassunk be. A Dorna Sports (ami más, a motorsportban lévő szervezeteké mellett a Moto GP jogtulajdonosa – a szerk.) elnök-vezérigazgatója, Carmelo Ezpeleta szerint én a családjuk tagja vagyok, mert világbajnokságot nyertem náluk. Lényegében nekem a hitelességem és a nemzetközi kapcsolataim azok, amivel segíthettem azt, hogy a kormány és a Dorna között összejött ez a kapcsolat.

Milyen szerepe van a pálya megépítéséig?

Most a projekt szakmai előkészítésében abszolút van, és azt gondolom, a továbbiak során az üzemeltetésben is nagyon sokat tudok segíteni.

Talmácsi Gábor | Fotó: Napló-archív

Mi lesz a pálya sajátossága a többi európai pályához viszonyítva? Egy korábbi interjúban Kósa Lajos országgyűlési képviselő, az előkészítő bizottság kulcsembere azt mondta, ez egy magyar pálya lesz.

Nagyon fontos a pályánál az, hogy a nemzetközi trendeknek meg kell felelnie, tehát biztonságosnak kell lennie. Ez egy motoros pálya lesz, ahol tudnak menni autók is, de alapvetően a Moto GP-t, tehát a legmagasabb motorosztályt szolgálja ki.

„Lényeges azonban, hogy ez a pálya ne csak a Moto GP-seknek legyen jó, hanem az utcai sportmotorosoknak is, nagyon fontos, hogy ez egy multifunkciós pálya legyen. És nemcsak a motorsportot szolgálja ki, hanem a magyar társadalmat és a turisztikát is.”

A debreceni reptér közelsége, az elérés Szlovákia, Románia, Ukrajna – tehát a tágabb térség – felől kiváló. A Dorna azt mondta, hogy ez a pálya lehet a Moto GP legkeletibb pontja.

Az ön tapasztalatait is fel tudják használni a pálya építésében?

Jómagam nem építettem pályát, viszont a világ összes pályáján motoroztam már. Tehát tanácsokat tudok adni a pálya üzemeltetéséhez, hogy a nagy aszfaltcsík kétszáz programnapot tudjon. A tervezéskor nekünk nem az volt a fontos, hogy Valentino Rossi olasz motorversenyző, a Moto GP egyik legeredményesebb pilótája azt mondja, hogy ez egy jó pálya, hanem azt hogy Valentino Rossi is azt mondja, és azok a klubok, akik itt vannak Európában, hogy ez egy jó, kiválóan motorozható pálya. Az autós pályák kicsit másabbak, mint a motorosok. Ők ugye haladhatnak kilencven fokos kanyarok és korlátok között is, láthattuk az utcai versenyeken. A motoros pálya azért az egészen más.

Mikor próbálja ki a hajdúnánási pályát?

Remélem, hogy 2022-ben, mert az első Moto GP-futam előtt szükség van egy tesztidőre, amikor a pálya már üzemel. Ennél pontosabb dátumot most nem tudok mondani. Nagyon fontos, hogy több motorral is végigmenjek rajta. Minden kategória másként viselkedik, másként működik, más íveket használ. Imádok különböző motorokat használni és tesztelni.

Manapság milyen tevékenység köti a motorsporthoz? Mivel foglalkozik napjainkban?

Jelenleg a vállalkozásomat, csoportomat vezetem és irányítom. Ebben benne van az utánpótlásnevelés, a saját pályám üzemeltetése, továbbá nagyvállalatoknak vagyok a nagykövete. Ezeket intézem nap mint nap a kis csapatommal. És ezeken kívül természetesen menedzselem a versenyzőket.

Kovács Zsolt

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában