egy kiállítás margójára

2020.06.19. 18:59

„Ha tehetném, biztosan visszacsinálnám” – Bódi Ádám a Fehérvár elleni pirosról

Őt is meglepte a játékvezető hirtelen döntése.

Debrecen 20200613 Labdarúgás 2020 NBI NB1 OTP Bank Liga Debrecen DVSC Puskás Akadémia Fotó Tumbász Hédi Nemzeti Sport Bódi Ádám

Fotó: Nemzeti Sport-archív

Mint ismeretes, a DVSC középpályása, Bódi Ádám a Mol Fehérvár FC ellen 1-0-ra elvesztett mérkőzés lefújását követően piros lapot kapott. A játékos a kiállítás körülményeiről és jelenlegi lelkiállapotáról is beszélt a Hajdú-bihari Naplónak.

A padról is figyelt

Bódi Ádám csak a második játékrészben lépett pályára, ám végig együtt élt a játékkal. – Az első félidőben a szakmai stáb pihentetett. Tudtam, hogy négy sárga lapom van, ezért a pályára lépésem első percétől kezdve gondosan ügyeltem arra, hogy ne kövessek el szabálytalanságot. Nagyon nehéz így futballozni – főleg a jelenlegi, felfokozott helyzetben – de még az emberfogások alkalmával is igyekeztem inkább blokkolni, mint odalépni az ellenfélnek, semmit sem kockáztatva. A melegítés közben az első játékrészt is figyelemmel követtem, és ahogy beálltam, hozzám került a csapatkapitányi karszalag, ami plusz felelősséget jelent. Ilyen esetekben ugyanis a kapitány a kapcsolattartó a játékvezetővel, amennyiben bármilyen kétes szituáció történik, neki kell kommunikálnia. Az első játékrészben egy Pátkai-belépő borzolta a kedélyeket: támadásvezetéskor rúgott oda elkésve Kundrák Norbertnek, az előnyszabály miatt azonban ment tovább a játék. A labda játékon kívülre került, a sárga lap azonban elmaradt utólag, csak figyelmeztetést kapott az ellenfél játékosa. A második félidőben egy újabb szabálytalanság után megkérdeztem a játékvezetőt, hogy az, vagy az előző Pátkai-féle belépő nem érdemelt-e sárgát, de mindkettőre nemleges választ kaptam. Vad II sporttárs ráadásul a futballpályákon megszokott magázódás helyett tegezve közölte velem, ne magyarázzam meg neki a szituációt, mert még csak most léptem pályára. Az előző találkozón Iványi játékvezetővel teljesen korrekt módon meg tudtunk beszélni minden kérdéses szituációt, itt azonban véleményem szerint kissé lekezelően lettem rendreutasítva.

„Nem várok el bármilyen különleges hangnemet senkitől, azonban azt gondolom, hogy a DVSC csapatkapitányi karszalagja – más klubokéhoz hasonlóan – megérdemel némi tiszteletet”

– tette hozzá a futballista.

Növekvő frusztráció

A találkozó későbbi része sem telt eseménytelenül. – A meccs további szakaszában is voltak kényes helyzeteket, Barna Szabolcs sérülésénél szintén elvárható lett volna a játék félbeszakítása. Mi, futballisták azt tanultuk, hogy sípszóig megyünk, így nem a fehérvári játékosokat hibáztatom az esetért. Itt szintén nem jelzett a játékvezető, majd később két könyöklésért sem villant lap, holott meglehetősen közel zajlottak az események a bíró sporttárshoz. Emelkedett hangon többször megemlítettem, hogy ezek sárga lapos megmozdulások, tiszteletlen azonban nem voltam. Kiélezett helyzetben, harcolva a pontokért is igyekeztem higgadt maradni, a csapat érdekében. A meccs végén Houri mellett szerettem volna megtolni, majd beadni a labdát a kapu elé, azonban ő a lábfejemre lépve effektíve megszakította a támadás vonalát. Én nem vagyok híve a dobálózásnak, így nem vetettem a földre magamat. Utólag talán hiba volt, mert a síp újból néma maradt. Kirúgás jött helyette, majd a bíró lefújta a találkozót – mondta Bódi Ádám.

Elszakadt a cérna

A középpályás szerint nem volt szándékos a meccs végi megnyilvánulás. – Ha ekkor még egy-két percig tart a mérkőzés, valószínűleg elengedem a problémát, azonban hirtelen, forró fejjel kiadtam magamból a felgyülemlett frusztrációt, és odamentem újból megtudakolni a játékvezetőtől, miért nem fújt a sípjába Houri belépőjénél. Válaszként azt kaptam, hogy akarok-e sárga lapot magamnak? Nyilvánvaló nem volt a válaszom, ám a lap így is villant.

„Innentől fogva tudtam, hogy kipontozódtam, és a dühömet kiadva, a pályáról káromkodva sétáltam le. Nem hiszem, hogy magára kellett volna vennie a több méterre álló játékvezetői hármasnak, de az egyik partjelző hallhatott valamit.”

A következményeket már ismerjük, én azonban azóta sem értem, egy csapatkapitány miért nem kérdezhet a játékvezetőtől. Ki kommunikálhat vele, ha nem mi? Szomorú vagyok, és ha tehetném, biztosan visszacsinálnám. Borzasztóan frusztrál, hogy nem lehetek ott a végjátéknál, és nem segíthetem a csapatomat a végsőkig, hiszen pont emiatt igyekeztem a kilencven percet óvatosan lehozni. Nem jellemző rám a piros lap, de mentegetni sem szeretném magamat. Sajnálom a csapatot és a szurkolókat is, nem akartam kárt okozni, remélem, hogy nélkülem is sikerül kivívniuk a bennmaradást! – zárta szavait Bódi Ádám.

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában