dvsc

2020.06.26. 12:29

Az idény végén visszavonul Tőzsér Dániel

A csapatkapitány pályafutása utolsó meccsére készül.

Mezõkövesd 20200624 Labdarúgás 2020 NBI NB1 OTP Bank Liga Mezõkövesd Debrecen DVSC Fotó Szabó Miklós Nemzeti Sport csapat Kusnyir Erik Tõzsér Dániel

Fotó: Nemzeti Sport-archív

A Mezőkövesd elleni 1-0-s Loki-sikerrel biztossá vált, hogy a DVSC a Paks ellen biztosíthatja be az NB I.-ben maradását szombaton a Nagyerdei Stadionban.

– Létfontosságú meccs volt a borsodiak elleni, és ahogy látjuk az eredményeket, ha nem nyertünk volna, már sajnos más hangulatban telne ez a nap. Elég sűrű a program, rövid idő alatt sok meccset játszunk, ez talán kissé rányomja a bélyegét a teljesítményre, de óriásit küzdött a csapat tegnap. Úgy gondolom, megemelhetjük a kalapunkat a srácok előtt, nagyot harcoltunk az utolsó pillanatig, mentünk a győzelem után, és szerencsére meg tudtuk szerezni a három pontot – nyilatkozta a középpályás a dvsc.hu-nak.

Hatalmas téttel bíró összecsapás előtt áll tehát a klub, de a csapatkapitány, Tőzsér Dániel számára más miatt is emlékezetes lesz a szombati kilencven perc.

„Próbálok nem foglalkozni azzal, hogy pályafutásom utolsó bajnokijára készülök, hisz az év legfontosabb rangadója vár ránk. Fontos szerepem van jelenleg az öltözőben, és a pályán egyaránt, ráadásul kavarognak bennem az érzelmek, hisz jó pár évnyi futball van mögöttem, ami nyilván nagyon hiányzik majd.”

Viszont csak akkor lesz szép számomra a búcsú, ha a csapat bebiztosítja helyét az élvonalban. Most ez a legfontosabb, a saját dolgaimat a háttérbe szorítom. Ki lehet mondani, óriási a tét, hisz ha győzünk, bent maradunk. Senkit nem érdekelnek a héten aratott sikereink akkor, ha szombaton nem tudunk diadalmaskodni. Szerencsére a saját kezünkben van a sorsunk. A kövesdi meccs után azt kértem a szurkolóktól, ők is kezeljék helyén ezt a sikert, hisz jelen pillanatban még ugyanúgy a 11. helyen állunk. Saját kezünkben a sorsunk, remélem, a lefújást követően közösen ünnepelhetünk szombaton – zárta szavait Tőzsér Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában