OTP Bank Liga

2020.06.21. 23:16

Átszakadt végre a gát, kiütötte ellenfelét a Loki

Rendkívül fontos hazai győzelmet aratott a DVSC, ezzel életben tartva a reményt a bennmaradásra.

Fotó: Kovács Péter

Az OTP Bank Liga harmincegyedik fordulójában a Debreceni VSC a Diósgyőri VTK együttesét fogadta vasárnap este 21 óra 5 perctől a Nagyerdei Stadionban. A Loki úgy várta a meccset, hogy csak a győzelem lehetett az elfogadható eredmény.

A hétközi, székesfehérvári találkozóhoz képest több helyen változtatott Kondás Elemér a kezdő tizenegyen. Visszakerült Tőzsér Dániel, Ferenczi János és eltiltását követően Kinyik Ákos is. Nagy érvágást jelentett, hogy Bódi Ádám három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így ő már nem játszhat ebben az idényben.

Gyors vezetés

A kezdőrúgást dr. Szántó Sándor, a debreceni SET központ sportorvos igazgatója végezte el, a klub ezzek kívánt köszönetet mondani az egészségügyi dolgozóknak áldozatos munkájukért, akik egyébként ingyen tekinthették meg a találkozót. A Loki piros, a vendég borsodiak pedig fehér szerelésben vágtak neki az összecsapásnak. Bekezdett a hazai gárda, Adeniji a tizenhatosról engedett egy jó lövést ballal, a labda a kapufán csattant, de kifele pattant. A nyolcadik minutumban ismét támadott a Loki, Varga Kevin kiugrásából Szécsi Márk lépett el, és laposan a hosszú alsó sarokba lőtt, megszerezte a vezetést a DVSC. Hét perccel később ismét Szécsihez került a labda a felező vonalnál, aki egyedül vitte végig az akciót, melynek a végén a rövid felső sarokba lőtt, Danilovics ezúttal sem tudott védeni. Az első negyedóra végén így már kétgólos előnybe került a cívisvárosi együttes.

A találkozó közben mind a két szurkolótábor megemlékezett a csütörtökön elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóról, Benedek Tiborról.

Megnyugtató előny

A játékrész felénél a már megszokott ivószünetet elrendelte a játékvezető, ennek alkalmával fújhattak egyet a játékosok. Nem sokkal később Kinyik Ákos indult meg váratlanul a saját térfeléről, és indította Adenijit, aki elől éppen menteni tudott a kimozduló Danilovics. Az első félóra végén az egyik diósgyőri próbálkozott távolról, Kosicky védett bravúrral. Ez volt a vendégek első komolyabb próbálkozása. Kicsivel később Kiss Tamás lőtt kapura, ezúttal könnyebb dolga volt a hajdúságiak kapusának. A szünet előtt nem sokkal egy debreceni szöglet után nem tudtak felszabadítani a vendégek, Tőzsérhez került a labda, aki középre ívelt, és Szatmári közelről fejelhetett a kapuba, növelte előnyét a Loki. A félidőre 3-0-ás eredménynél vonultak le a csapatok.

Kapott gól nélkül

A szünetben a vendégek cseréltek, a Loki felállása változatlan maradt. Az ötvenedik perc környékén beszorította ellenfelét a miskolci csapat, több veszélyes pontrúgást is elvégeztek, Shestakov még a kapufát is eltalálta. Szerencsésen megúszta kapott gól nélkül ezt az időszakot a Debrecen. Eseménytelen percek után Adeniji helyére Trujics érkezett. Aztán kicsit felpaprikázódott a hangulat, amikor Kiss Tamás belerúgott a már labdát birtokló Kosickybe. A szabálytalanságot elkövető diósgyőri, valamint a reklamáló Kinyik Ákos kapott sárga lapot.

Kiütés

A hetvenedik percben Trujics agresszívan letámadta a vendég védőket, hibára késztetve őket, így kiharcolva egy büntetőt, amit Tőzsér Dániel értékesített. Négygólosra nőtt a DVSC előnye. A kezdőrúgást követően szinte azonnal helyzetet alakított ki a DVTK, de a hajdúsági védők a gólvonalról menteni tudtak. Ahogy telt az idő, a miskolciak egyre kevesebb meggyőződéssel próbáltak támadásokat vezetni, néhány lövést eleresztettek, de Kosickynek nem jelentett problémát ezek hatástalanítása. A lefújás előtt nem sokkal érkezett a pályára Barna Szabolcs és Szabó Bence, Kusnyír és Varga helyére. A négyperces hosszabbításban a mérkőzés állása már nem változott, a DVSC rendkívül fontos győzelmet aratott a Diósgyőr ellen.

Bakos Attila

Mesterszemmel

Feczkó Tamás: A mai napon csak a szurkolóink nyújtottak első osztályú teljesítményt. Gratulálok a Debrecennek! Menekültünk a kiesés elől, stabil középcsapattá váltunk, ott vagyunk a helyünkön, ahová tartozunk.

Kondás Elemér: A csapat ma nagy szenvedéllyel, eredményesen futballozott. Jól mentünk át a védekezésből a támadásba, ebből szereztünk két gólt. Kellett a harmadik gól, amit sikerült még az első félidőben berúgnunk. Igazából a negyedik gólnál nyugodtam meg. Maximálisan elégedett voltam a srácokkal, gratulálok nekik! Köszönöm a szurkolóknak a buzdítást! Bízom benne, hogy a hátralévő két meccsből ki tudjuk hozni a legtöbbet, annyit, hogy bent maradjunk.

OTP Bank Liga, 31. forduló

Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 4-0 (3-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion 4650 néző, v: Bognár

DVSC: Kosicky – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Kusnyír (Szabó B., 87.), Kundrák (Bényei, 75.) – Varga K. (Barna, 86.), Tőzsér, Szécsi (Bereczki, 75.) – Adeniji (Trujic, 64.)

Diósgyőr: Danilovic – Sesztakov, Polgár, Brkovic, Memolla (Vági, 46.) – Markvárt (Egerszegi, 46.), Iszlai – Hasani (Makrai, 75.), Rui Pedro (Molnár G., 55.), Kiss T. – Tabakovic (Ivanovski, 56.)

Gól: Szécsi (8., 13.), Szatmári (44.), Tőzsér (71., 11-esből)

Sárga lap: Szatmári (61.), Kundrák (66.), Barna (90.), illetve Kiss T. (65.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában