Toszkána esőben is gyönyörű

A sorsolás után jól tudtam, hogy nem csak én örvendek annak a Hajdúságban, hogy a DVSC a Liverpool és a Lyon mellett egy olasz csapattal is megmérkőzik majd oda-vissza a BL-csoportkörben 2009 őszén. A kifürkészhetetlen sors jóvoltából ugyanis Kiss Zoliék az AFC Fiorentinát is megkapták ellenfélül, s mivel engem megbabonázott a squadra azzura világbajnoki győzelme 1982-ben, azóta kitüntetett figyelemmel kísérem „csizmaország” futballjának történéseit. Mai fejjel pontosan tudom, hogy a vb-gólkirály Paolo Rossi által a hátán vitt égszínkékek nem éppen a legélvezetesebb focit játszották a spanyolországi Mundialon, de kilencévesen magával ragadtak a győztesek.

A vérmes Loki-drukkereknek sem volt okuk a bosszankodásra, hiszen az olasz szurkolói kultúra még mindig az egyik legvérmesebb, ultráik pedig a legszervezettebbek közül valók. S ne hallgassuk el a firenzei kirándulás kapcsán a táj varázsát sem: az évszázadokig a Mediciek uralma alatt álló Firenze a világ egyik legpazarabb látványossága.

Futballvallás

Noha volt rá esély, hogy november elején már nem feltétlenül a napfényes Toszkána várja a cívisvárosi vendégeket, mégis volt bennünk némi szomorúság érkezésünkkor a szakadó esőt látván. Oda se neki, hamar felfedeztük, hogy Itáliában a katolikus vallás mellett egy másiknak is hódol a többség, mégpedig a labdarúgásnak. A szűk kis utcákon bolyongva lépten-nyomon tetten érhető volt a bőrgolyó imádata, a Fiorentina vagy a válogatott egykori és aktuális csillagainak graffitije a falakon, poszterei az éttermekben, és persze a lepedőméretű sportújságok lapjain.

Ahogy a helyiek elmondták, örülnek a debreceniek vendégjátékának, tisztelik a magyar foci reprezentánsát, és jó újra a Bajnokok Ligájában szerepelni, de a Serie A, az az igazi! No meg a válogatott!

A „risztorantéban” este pezsgővel fogadták a betérőt, és jóféle pizzával lakatták jól, közben meccset adtak a tévében. Kell ennél több?

„Bandi, gó stadion”

A DVSC két héttel korábban fordulatos, gólgazdag meccset játszott Alberto Gilardinóékkal Budapesten, a Puskásban háromszor is betaláltak Rudolfék, de ez csak a szoros vereséghez volt elegendő, ugyanis 4–3-ra a violák nyertek. Éppen ezért a debreceniek joggal érezhették úgy, hogy az Artemio Franchi Stadionban is lehet keresnivalójuk.

Az összecsapást megelőző napon a helyszínen tréningezett a Loki, itt szembesülhettek a fiúk azzal, miként is fest meredeken lejtő, fedetlen lelátóival az aréna.

„Kaman Bandi, gó stadion, ví tugedör, gó presszkonferensz”

– emígyen próbálta meg zavarában már derékba tört angolsággal instruálni a Loki mesterét, Herczeg Andrást a magyar küldöttség egyik tagja. Az azóta eltelt évek alatt szállóigévé nemesült ez azok körében, akik hallották. Hiába, szokatlan kávéház volt nekünk a BL!

Napfényes búcsú

A mérkőzés napján sem volt hajlandó ránk mosolyogni a firenzei napocska, az olaszok közt lázasan a helyüket kereső cívis drukkerek alaposan eláztak, de mindez kit érdekelt, amikor már csak percek voltak hátra a Fiorentina–Debrecen ütközetig.

A két alakulat második kilencven perce már nem lett annyira szoros, mint az azt megelőző, 5–2-re diadalmaskodtak a házigazdák, de oda se neki, két gólt ismét elhintettünk a lila-fehéreknek.

A szállásra érve még megnéztük az összefoglalót, amelyben viccesen ejtették a mieink neveit, „Zelezi” és „Zakali” is szerepelt nálunk, Szélesi és Szakály helyén.

Bezzeg reggel, amikor indulnunk kellett hazafelé, napfényes időre ébredt Firenze. Igaz, így is és úgy is szép volt.

TN

Kapcsolódó cikkek:

A DVSC „mágikus, rejtélyes túrája”

Lesajnáltakból győztesek

Bernáth Csaba: Ritka, ahogy küzdeni tudtunk egymásért

„Foglyul ejtve” Tallinnban

Nem égtek le, avagy nincs tűz, babám!

Borítókép: A fehér mezes Rudolf Gergely bátor játékára felfigyeltek Olaszországban