balansz

2020.05.03. 17:58

Pósán Edina osztályfőnökként és családanyaként is helyt kell, hogy álljon

Aki követi a közösségi oldalakon, az tudja, hogy Pósán Edina aktívan kiveszi a részét az online oktatásból.

A szenior világbajnok, Európa-bajnok, többszörös magyar bajnok cselgáncsozó civilben a Tóth Árpád Gimnázium testnevelés-gyógytestnevelés szakos tanára, az iskola 12 F. osztályának osztályfőnöke, akit a Hajdú-bihari Napló arról kérdezett, miként sikerül megtalálnia az egyensúlyt a család, az oktatás és az edzések között.

Vicces szituációk

– Szerencsére a gimiben egy héten belül sikerült átállni a digitális oktatásra – osztotta meg a Naplóval Pósán Edina. – A gyerekek gyorsan megszokták az új rendszert, és kialakították hozzá a napirendjüket. A digitális oktatást a Google Classroom és a Google Meet alkalmazáson keresztül oldjuk meg. A Classroomban kiadjuk az online feladatokat, a Mee­ten pedig kontaktórákat tartunk. Mivel az összes órámat meg kell online tartani, ezért minden osztálynak adok ki feladatot. Hetente egyszer kontaktórán ,,találkozom” a diákokkal, ekkor mindenki bekapcsolja a kamerát, és együtt nézzük meg a kiadott feladatot, átnézzük a fontosabb részeket, elmondom a szükséges instrukció­kat, és megbeszéljük a számonkérést. A legtöbbször a tananyaggal és az étkezéssel kapcsolatban kérdeznek a tanulók, ezekre is kontaktórán válaszolok, de arra is akadt már példa, hogy tanításon kívül volt kérdésük, természetesen azokra is felelek.

„Időnként vicces szituációkba csöppenünk: előfordult, hogy amikor kontaktórára hívtam az osztályt, valaki éppen akkor kelt ki az ágyból, vagy az utcán sétáltatta a kutyáját, de olyan is akadt, aki azért nem kapcsolta be a kamerát, mert még pizsamában volt, vagy éppen nem volt rajta smink”

– árulta el a tanárnő, aki próbálja ugyanazt a napirendet tartani, mint a karantén előtt: a reggel kávéval kezdődik, és az Exatlonnal végződik.

Fotó: Pósán Edina-archív

Mi legyen az ebéd?

Edina a jelenlegi helyzetben nőként annyi könnyítést enged meg magának, hogy egy árnyalattal kevésbé veszi komolyan az öltözködést, a frizurát és a sminket. Mivel a férje vidéken dolgozik, napközben ő van otthon a gyermekeikkel, így a legnagyobb fejtörést az étkezés jelenti: kitalálni, hogy mindkét fiatalnak a megfelelőt főzze ebédre. Ez bevallása szerint számára legalább akkora feladat, mint a végzős osztályának az ügyeit koordinálni, pedig ott a papírmunka mellett például az osztálytablóval is foglalkozni kellett, nemrég lettek kész vele.

Izgul a tanítványaiért

– Rengeteg az adminisztráció, meg kell írni a bizonyítványokat, lelkileg is készíteni az osztályt az érettségire, úgyhogy van munka bőven. Napi szinten beszélek online az osztályommal, múlt kedden pedig szülői értekezletet tartottam a neten. Izgulok a tanítványaimért, szeretném, ha mindenkinek jól sikerülne az érettségije. Ezen a héten lett volna a szerenád és a ballagás, amelyeket a klasszikus formájában nem lehetett megtartani, ezért mi, tanárok egy meglepetésvideóval készültünk a diákjainknak – fedte fel Pósán Edina, aki arra ösztönzi a fiatalokat, hogy álljanak fel a gép mellől, és figyeljenek oda a fizikai épségükre is.

– A lányommal videókat gyártunk, amelyeken különböző feladatokat mutatunk be. Van, amivel napokig kísérletezünk mire sikerül, és jókat nevetünk közben. Sokan már hiányolják, ha nem teszek ki újabb videót, tudom, hogy többen kipróbálják otthon a látottakat. A testnevelő tanár kollégákkal van egy csoportunk, és ott is próbáljuk csinálni ezeket a kihívásokat, amelyek sokszor igen mókásra sikerednek, persze ezeket nem publikáljuk – szögezi le.

A családról és a Nutelláról nem mond le

A tanárnő maga is jó példával előállva minden nap edz a gyermekeivel, ami gyakorlatilag állandó program az a futás és az evezés vagy biciklizés.

– A gyerekek napi szinten kapják az edzőiktől a felkészülési programot. A lányom már a Flex-HD-ben aerobikozik, vicces szokott lenni amikor dzsúdósként az ő edzését próbálom végigcsinálni. Egy ideje sérülés miatt nem tudok versenyezni, de a járvány miatt amúgy sincsenek megmérettetések, törölték a ob-t és Eb-t is. A világbajnokság ősszel lenne, egyelőre nem tudjuk, az hova tolódik el, egyáltalán lesz-e bármilyen verseny ebben az évben. Másfél hónap után egyre nehezebb motiválni magam, bár a mérleget felvittem a padlásra, a mozgás mellett próbálok egészségesen főzni és új ételeket kipróbálni. Az otthoni edzések változatosabbá tételének érdekében beszereztem néhány új sporteszközt is. A szellemi fejlődést sem hanyagolom el, online képzésekre jelentkeztem, és most én is izgulok, hogy sikerüljön az egyetemi továbbtanulásom.

„Sok mindenről le kellett mondani az utóbbi néhány hétben, ami már nagyon hiányzik, de két dologról nem akarok, és nem is fogok lemondani: a család és a Nutella.”

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában