dvsc

2020.04.09. 15:34

Vége az idei női kézilabda-bajnokságnak – reakciók a DVSC csapatától

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Elnöksége a koronavírus-járvány miatt döntött a 2019/2020-as idény valamennyi, az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat sorsáról – közölte a szövetség csütörtökön.

20191109 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló DVSC Schaeffler–ZORK Jagodina női kézilabda EHF Kupa selejtezője, harmadik fordulója.

Fotó: Matey István

Befejezettnek nyilvánította a szezon versenyeit az MKSZ. A döntés értelmében a felfüggesztett idény kapcsán helyezéseket nem állapított meg a szövetség, derül ki a honlapjukon megjelent tájékoztatásból. A DVSC Schaeffler hivatalos honlapja közzétette az erről szóló határozatot is, ezt itt lehet elolvasni.

A döntés azt jelenti, hogy sem a bajnokságoknak, sem a Magyar Kupának, sem a Liga Kupának nincsenek győztesei és helyezettjei a 2019/2020-as idényben, így nincsenek kieső és feljutó csapatok sem, az európai kupaindulásra pedig azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018-19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták

- közölte a szövetség. A debreceni csapat a felfüggesztés előtt a 4. helyen állt a női kézilabda NB I.-ben.

Ábrók Zsolt, az együttes ügyvezetője üdvözölte a döntést.

– Mi már három hete javasoltuk a szövetségnek, hogy fújják le a bajnokságot, a magunk részéről tehát üdvözöljük az MKSZ döntését, mely után legalább mindenki tud lépni a jövőre nézve. Igazságos és jó döntés ebben a helyzetben nem születhetett, szinte mindenki tudna felhozni ellene valamit, hiszen még nyolc forduló hátravolt a bajnokságból. Én abban bízom, hogy a DVSC Schaeffler a következő idényben is nemzetközi kupainduló lesz, számunkra ez a legfontosabb – válaszolta a Hajdú-bihari Napló érdeklődésére Ábrók Zsolt.

Köstner Vilmos, a gárda vezetőedzője azt sajnálja, hogy a statisztikákban valószínűleg nem fog szerepelni a gárda mostani helyezése, pedig megérdemelték volna tanítványai.

– Összességében el kell fogadni a döntést, ugyanis ebben a járványügyi helyzetben nem lehetett folytatni az idényt, le kellett ezt zárni. Az más kérdés, hogy ez a lezárás valakinek örömöt és valakinek bánatot okoz. A Debrecen helyzetét ez nem befolyásolja, mert mi a tavalyi és az idei eredmény alapján is nemzetközi kupaindulást érő helyen végeztünk – véleményezte a határozatot a mesteredző.

Annak ellenére, hogy a bajnokságot befejezettnek nyilvánították, az együttes tagjai május végéig edzésben maradnak, csak a terhelés szintje lesz átállítva, mert mostantól az alap állóképesség megőrzése a cél. A háromhetes szünetet követően három hétig egyénekre lebontott program alapján tréningeznek majd a lányok, és azután kezdődne a nyolc hétre tervezett felkészülés a bajnokságra.

Rendkívüli helyzet, rendkívüli döntések

- Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az Elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág is – emelte ki Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke a keziszovetseg.hu-n. – Többször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri. Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogy úgy tekintünk a 2019/2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti. Nem titok, a férfi szakágat tekintve az Elnökségben élénk volt a párbeszéd az európai kupaindulókról is, és egységesek és eltökéltek vagyunk abban, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy mind a Szeged, mind a Veszprém indulhasson a Bajnokok Ligájában, akárcsak az elmúlt sok-sok idényben, mindkét csapat megérdemli ezt, különbségtétel nélkül, hiszen meggyőződésünk, hogy egyaránt a legszűkebb európai élmezőnybe tartoznak. Erről tájékoztatjuk az Európai Kézilabda Szövetséget is.

„A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket igényel, reményeink szerint ebben partner lesz az EHF is”

- tette hozzá.

- Minden érv a versenyek zárása mellett szólt, az Elnökség pedig egységes véleményen volt – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. – A célunk a bajnokság lehető legoptimálisabb újraindítása, a feladatunk pedig az, hogy a klubokon a lehető legjobban segítsünk, például a többi között a versenyeztetési költségek átvállalásával, értjük ezalatt a nevezési és átigazolási díjakat, a játékvezetői és versenybírói költségeket, játékengedélyeket, és a sportért felelős államtitkárság kezelésében lévő sportági forrásokat is igyekszünk minél hatékonyabban a klubok számára elérhetővé tenni.

„A cél egyértelműen az, hogy segítsünk a kluboknak, hogy minimális legyen a sportág kára.”

- Az Elnökség tisztában van vele, a jelenlegi helyzetnek mindenki áldozata, ráadásul napról napra változik az életünk. Az MKSZ legfőbb feladata most az, hogy segítsen a sportág szereplőinek, hiszen nem kérdés, mindenki nehéz helyzetbe került. Olyanba, amelyben továbbra is fő célunk a női válogatott olimpiai részvétele, ám az elmúlt és az elkövetkező hetek történései és döntései sokkal messzebbre mutatnak, az olimpia helyett a napi gondok kerültek előtérbe – mondta el Pálinger Katalin alelnök.

Változhat a 2020/2021-es versenynaptár is

„Fontos, hogy a döntés értelmében a csapatok a 2020/2021-es idény sorozataiba a 2019/2020-as szezonra érvényes besorolás szerint nevezhetnek be, amennyiben ismét teljesítik a nevezés kritériumait”

– emelte ki Rupp István, az MKSZ versenyigazgatója. – A 2020/2021-es Versenykiírást viszont jelenleg még nem tudja elfogadni és közzétenni a szövetség, hiszen ehhez tudnunk kell a bajnoki rajt és a bajnoki fordulók időpontjait. Előbbit befolyásolja a koronavírus-járvány, míg az összes forduló időpontját a nemzetközi versenynaptárhoz alkalmazkodva tudjuk csak meghatározni, ami viszont szintén változhat a járvány miatt. Nem tudjuk még, mi lesz az elmaradt válogatott- és európai kupamérkőzésekkel, milyen versenyek, selejtezők csúsznak át a 2020/21-es idényre. Ezek ismerete nélkül egyelőre nem lehet felelős döntést hozni a jövő évi hazai versenynaptárról.

- A jelenlegi, korábban soha nem látott szituációban szorosan összefügg egymással a magyarországi és a nemzetközi helyzet, hiszen minden ország kézilabdázása és a nemzetközi szervezetek is hasonló problémákkal küzdenek – mondta el Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára a hivatalos honlapnak. – Az Európai Kézilabda Szövetség kész tervet dolgozott ki a folytatásra, amely nagyban befolyásolja a magyar kézilabdát, válogatottjainkat és európai kupaszereplő csapatainkat, ám az EHF tervében olyan határidőket is megszabott, amely lehetővé teszik a mérkőzések további halasztását.

„Kiszámíthatatlan, mit hoz a jövő. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot nemzetközi partnereinkkel és a klubokkal is, hiszen egyre valószínűtlenebb, hogy júniusban nem kerülhet sor az EHF égisze alatt tervezett találkozókra.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában