pihenőre kényszerült

2020.03.23. 11:03

Egy tucat verseny a vészhelyzet előtt

Nem sejthette Kovács Attila Gábor, hogy miként alakul a mostani idénye.

Fotó: Kovács Attila magánarchívuma

Az Éleműdíjas Európa-bajnok tájfutónak ez sorrendben az 55. versenyszezonja. Mivel a tavalyi éve bokatörése miatt gyakorlatilag elúszott, nagyon szeretett volna az idén sokkal sikeresebben szerepelni, és tovább gyarapítani az eddigi rádiós tájfutó világ- és Európa-bajnokságokon szerzett 19 darabos éremgyűjteményét. A sportolónak erre az évre két fő célkitűzése volt, megmérettetni magát a szlovákiai Tájfutó Mesterek Világbajnokságán augusztusban, majd Szerbiában a Rádiós Tájfutó Világbajnokságon szeptemberben.

Nagy erőkkel készült

Miután november végén eltávolították a csavarokat a bal lábából, január elején el tudta kezdeni a felkészülést. Edzései mellett az év első tizenkét hetében tizenkét versenyen indult. A legtöbb, szám szerint 7 terepfutóverseny volt, Debrecenben, kétszer Felsőtárkányban, Gödöllőn, Káposztásmegyeren, a Mátrában és Göcsejben, 5 és 10 kilométer, illetve félmaratoni távokon. A budapesti Népligetben tájfutáson, a Gerecse-hegységben rádiós tájfutáson vett részt. Ezeken kívül futott még 10 kilométert a Kecskeméti Violin Maratonon, majd a saját egyesülete, a Zöld Sportok Clubja által rendezett Havas Huták teljesítménytúrán Bükkszentkereszten, és a Nőnapi futótúrán, a miskolci Vadasparkban és környékén.

Kényszerpihenő

A rádiós tájfutó válogatott március idusán rendezett edzései után, azonban Kovács Attila Gábor önként vállalt karanténba kényszerült, így le kellett mondania heti 12-15 órát felemésztő futó- és úszóedzéseiről. A sportolónak egyelőre maradt a szobabicikli és a remény, hogy átvészeli a járványt, és mielőbb folytathatja pályafutását.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában