remek tapasztalatok

2020.02.07. 20:00

Zárul a kupakaland a Loki számára

Szabó Panna kiemelte, sokat tanultak a mögöttük hagyott hetekből.

20191109 Debrecen fotó: Matey István MI Hajdú-Bihari Napló DVSC Schaeffler–ZORK Jagodina női kézilabda EHF Kupa selejtezője, harmadik fordulója. képen: Szabó Panna #47 Buláth Anita #20

Fotó: Matey István

A cseh Banik Most otthonában zárja az EHF-kupa csoportkörét a DVSC Schaeffler. Sajnos a továbbjutás a múlt szombati török Kastamonu elleni összecsapáson elúszott a piros-fehérek számára, így a vasárnap 19 órától kezdődő összecsapás már csak arról dönt, melyik gárda szerzi meg a harmadik helyet a kvartettben. Az előbbiek fényében nem lenne meglepő, hogy a csapatát eddig is bátran forgató Köstner Vilmos vezetőedző a szokásosnál is több lehetőséget adna a fiataloknak, például a balszélső Szabó Pannának.

Hasznos hetek

– Bár a továbbjutás szempontjából már nincs tétje a találkozónak, ezt a mérkőzést is ugyanolyan komolyan vesszük, mint a többit, hiszen nemzetközi összecsapásról van szó. Csalódottak voltunk a múlt szombati mérkőzés után, de azt kell mondanom, nem érdemtelenül jutottak tovább a törökök, mert egy nagyon összeszokott együttes, amely az óriási rutinjának köszönhetően aznap jobban jött ki a véghajrából – utalt vissza az előző heti mérkőzésre a 21 éves játékos, aki azt is elárulta, nem volt egyszerű számukra a heti két meccses terhelés.

A balszélső hozzátette, nagyon hasznosnak ítéli a mögöttük hagyott heteket, hiszen más országok csapataival játszva belekóstoltak a nemzetközi kézilabda tempójába, amely remek tapasztalat volt számukra.

Jó szájízzel

– Tanulni kell a csoportkörből, főleg a fiatal játékosoknak, hogy legközelebb már a magunk javára tudjuk majd eldönteni a ki-ki meccseket – hangsúlyozta Szabó Panna. – Köstner Vilmos előszeretettel forgatja a csapatot, hiszen szerencsére két sora van a csapatnak, így a fiatalokhoz is lehet nyúlni. Természetesen a döntő pillanatokban inkább még a rutinosak voltak a pályán, de mi is sokat játszottunk, hiszen rotáció nélkül hatvan percig nem lehet bírni egy EHF-csoportkörös mérkőzést. A szakvezetésen múlik, hogy a csehek ellen mennyi lehetőséget kapunk, remélem minél többet, hiszen a kevésbé tapasztalt játékosoknak minden perc játékidő jól jön, így természetesen nekem is. A cseh is egy fiatal, hajtós, küzdős gárda, otthon biztos, hogy magabiztosabban lépnek majd pályára, de ahhoz, hogy jó szájízzel zárjuk le a csoportkörös szereplést győznünk kell Csehországban is – nyilatkozta a fiatal szélső.

A mérkőzést a Sport1 televízió 19 órától élőben közvetíti.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában