jegyzet

2020.02.28. 16:57

Kőművesek és hentesek

Aki járatos a labdarúgás világában, és esetleg még az öltözők szagát is ismeri, az jól tudja, minden valamirevaló csapatban megvannak a nehézfiúk.

Tamás Nándor

Azok, akik gondoskodnak róla, hogy az ellenfél legveszélyesebb csatára vagy legfifikásabb spílere ne nagyon fickándozzon. Az említett futballisták már a meccsek elején „odaszúrják a tüskét” az ellenfélnek, mielőtt valami maradandót alkotnának.

Ez alól a kiemelkedően technikás játékosok garmadáját felsorakoztató Aranycsapat sem volt kivétel. Az olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes gárdában erre a védő Lóránt Gyulát tartották a legalkalmasabbnak.

Lóránt hátvédtársa, Buzánszky Jenő egy alkalommal azt nyilatkozta: „Ha a mamája betéved a pályára, őt is lerúgta volna.”

A legenda szerint az Aranycsapat mérkőzésein, ha a csatárt az első tíz percben nem kínálta meg egy nagyobb csomaggal Lóránt, a csapatkapitány, Puskás Öcsi már rászólt: „Lóri, meddig villog még az a center?”

Lóránt Gyula ennek ellenére nem volt sportszerűtlen játékos, egyszer sem állították ki a harminchét válogatottmérkőzése során.

Ezek a kemény legények a pályák „kőművesei”, ahogyan például a Liverpool-szurkolók emlegetik James Milnert, aki kétségkívül sallangmentes és szikár stílusban játszik. Ha ő „bevakol” valakit, az másnap is érezni fogja, hogy találkozott Milnerrel.

A „Bilbaói mészárosként” emlegetett Andoni Goikoetxea pedig arról híresült el, hogy sikeresen kettétörte Diego Maradona lábát a Barcelona elleni mérkőzésen.

Na ja, a fent említett úriemberekhez képest Lóránt fehér kesztyűs úriember volt a pályán.

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában