kézilabda

2020.01.26. 16:10

Saját magát verte meg a DVSC

Hiába küzdött nagyot a Loki, az utolsó nyolc perc gólképtelensége megbosszulta magát.

Fotó: Kovács Péter

Fotó: Kovács Péter, archívum

A német bajnok Thüringer HC otthonában lépett pályára a DVSC Schaeffler az EHF-kupa negyedik fordulójában. Egy héttel ezelőtt a németek 26–19-re nyertek a Hódosban, így a visszavágón is ők számítottak esélyesnek.

Remek rajt

A pirosban játszó hazaiak kezdték a találkozót, a Loki ezúttal az idegenbeli, fekete mezében kézilabdázott. Az együttes ezúttal sem maradt magára, a több tucatnyi debreceni szurkoló végig remekül biztatta kedvenceit.

Bár a Thüringer kezdte a gólgyártást, mégis a Debrecen vett villámrajtot: Kovács Anna előbb egy kínai figurából egyenlített, majd és egy lerohanásos találattal fordított a DVSC. A jobbszárny húzta az elején a Lokit, Kovács mellett Karnik Szabina, és Arany Rebeka is eredményes volt, máris 4–2-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző a hetedik percben. A hajdúságiak igyekezetek a tőlük megszokott gyors támadásokat vezetni, míg a hazaiak inkább hosszabb lefolyásúakkal operáltak. Védekezésben kettőt cseréltek a piros-fehérek, Tóvizi Petra helyén Bordás Réka, míg Elke Karsten helyett Karnik Szabina dolgozott a falban.

Bosszantó hibák

Aztán hirtelen elolvadt a hajdúsági előny, a félidő felénél 9–9 volt az állás, de ennek ellenére elmondható, hogy az odavágóhoz képest sokkal keményebben, határozottabban védekezett a Debrecen. Támadásban is elkezdte a frissítést a DVSC, Borgyos Panna érkezett Bulath Anita helyére. Támadásban megtorpant a Loki, több akció is bosszantó technikai hibán halt el. A 21. minutumban vezetett először a Thüringer, majd már három is volt közte, amelyből félidőre egyet le tudtak faragni a hajdúságiak (15–13).

A Loki kezdte a második játékrészt, de úgy tűnt a szünetben sem sikerült lehiggadni a gárdának, mert továbbra is jöttek a hibák. Szerencsére a németek kézilabdája is leült, így beállt a két gólos különbség. A 46. percben újra vezetett a DVSC (19–20), de ismét fordított a vendéglátó, erre reagálva Köstner Vilmos időkéréssel próbálta megnyugtatni az idegeket.

Pokoli izgalmak

Borgyos Panna két gólja jó ütemben érkezett, Triffa Ágnes két bravúrt mutatott be egy támadás alatt, majd a Karnik által kiharcolt hetest értékesítette Bulath: 23–21-re ment a Loki nyolc perccel a vége előtt. Herbert Müller, a hazaiak szakvezetője kikérte a harmadik időkérését is, támadásban pedig átállt hét játékosra a Thüringer.

Pokoli izgalmakat hozott a hajrá, a németek előbb egyenlítettek, majd ettől vérszemet kapva még hárommal terhelték meg a végére újra gödörbe kerülő debreceniek hálóját, kialakítva a 26–23-as végeredményt.

Kár ezért a mérkőzésért, mert több volt benne, ha nem rontja el a végjátékot az utolsó nyolc percben gólképtelen hajdúsági együttes, meglehetett volna a bravúr.

MSZ

Női EHF-kupa, csoportkör, 4. forduló, A-csoport

Thüringer HC (német)–DVSC Schaeffler 26–23 (15–13)

Nordhausen, 1500 néző. V: Barysas, Petrusis (litvánok)

THÜRINGER: GIEGERICH – Mazzucco 3, Rodriguez 1, BÖLK 6, Schmelzer 1, SCHEFFKNECHT 9 (1), Szazdovszka 2. Csere: Krause (kapus), Stolle, FERREIRA LOPES 4 (2), Grossmann, Biltoft. Edző: Herbert Müller

DVSC: TRIFFA – Arany 3, Kovács Anna 4, KARNIK 2, Tóvizi, BULATH 7 (4), Vantara-Kelemen1. Csere: Oguntoye, Szabó D. (kapusok), Karsten 4, Bordás, BORGYOS 2, Poczetnyik, Varsányi, Vámosi P., Szabó P. Edző: Köstner Vilmos

Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–4. 9. p.: 5–5. 12. p.: 6–9. 22. p.: 12–11. 33. p.: 16–13. 43. p.: 19–19. 52. p.: 21–23. 58. p.: 23–23. Kiállítások: 6, ill., 4 perc

Hétméteresek: 5/3, ill. 4/4

Mesterszemmel

Herbert Müller: – BL-szintű mérkőzést játszottunk a DVSC ellen, amely sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint múlt héten. Jó ritmusban kézilabdáztak a vendégek, a második félidőben pedig nem tudtunk mit kezdeni a védekezésükkel huszonkét perc alatt csak hat gólt lőttünk. A hajrában kockáztattunk, s bejött, így megszereztük a két pontot.

Köstner Vilmos: – A debreceni mérkőzéshez képest nagyot javultunk, főleg a védekezés agresszivitásában, és a hajráig a támadások taktikus kivitelezésben is. Az utolsó öt percben viszont nem éltünk a hét a hat elleni játék sikeres kivédekezésből adódó gólszerzési lehetőségekkel, amit a végén három átlövés góllal büntetett meg a THC. Összességében elégedett vagyok csapatom hozzáállásával és játékával, ezzel a produkcióval jövő héten lesz esélyünk a csoportkörből való továbbjutás kiharcolására. Köszönöm annak a közel száz debreceni szurkolónak, akik ezen a kiváló hangulatú mérkőzésen segítettek minket!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában