Kézilabda

2020.01.22. 20:00

Hozta a kötelezőt a Debrecen

Egy nem túl parázs mérkőzésen annyit adott ki magából a Loki, amennyi a győzelemhez kellett.

Fotó: Kovács Péter

Az első tavaszi fordulót rendezték a K&H női kézilabda ligában, a DVSC Schaeffler a sereghajtó Szent István SE együttesét fogadta a Hódosban szerda délután.

A megszokotthoz képest családiasabb hangulat fogadta a csapatokat a mérkőzésen. A tiszta pirosban játszó Lokinál továbbra is a maródiak listáján volt Vámos Petra, valamint Jelena Deszpotovics, és ezúttal Petrus Mirtill sem szerepelt a meccskeretben.

Kapkodás

A vártnak megfelelően a hazaiak igyekeztek gyorsítani a játékot, míg a vendégek inkább lassabb lefolyású támadásokat vezettek. Oguntoye Viktória kezdett a kapuban a Debrecennél, amelynek első találatát Kovács Anna szerezte, melyet Vantara-Kelemen Éva, Arany Rebeka és Bordás Réka gyorsan megfejelt még eggyel-eggyel, így máris 4–0-ra vezetett a Loki.

Fotó: Kovács Péter

Az első vendéggólra hat percet kellett várni, ettől kezdve egy jó ideig minden debreceni találatra volt válasza a Szent Istvánnak. Ennek ellenére a 10. minutumban Vojkovics Gyula kért időt, hogy megnyugtassa tanítványait.

A játékrész felénél Szabó Dóra váltotta Oguntoyét, ezzel párhuzamosan mezőnyposztokon is megkezdődtek a frissítések, Szabó Panna és Karnik Szabina érkezett Kovács és Vantara-Kelemen helyére. A 17. percben Köstner Vilmos is élt az időkérés lehetőségével, melynek letelte után Borgyos Panna folytatta Bulath Anita helyén irányítóban. Miközben csendesen csordogált a mérkőzés, szép lassan minden debreceni mezőnyjátékos pályára került még az első félidőben. Ennek ellenére a piros-fehérek javára kezdett hízni a különbség, a fiatalok szép egyéni megoldások után szerezték a gólokat, mely 18–13-as félidőt eredményezett.

Hiányzó faultok

A második játékrész hasonló szellemben folytatódott, mindkét gárda erőltette a gyors befejezéseket, melyek technikai hibákat szültek. Újra Oguntoye kezdett a kapuban, akit majd tervezetten ismét Szabó váltott a félidő derekán. A női kézilabda kemény sport, de most mintha hiányoztak volna a megállító faultok a csapatok védekezéséből, ezért sok volt az egyéni betörés, amely vagy gólokat, vagy pedig olyan szabálytalanságokat eredményezett, amelyekre a játékvezetők szemrebbenés nélkül szórták a két perces büntetéseket.

Fotó: Kovács Péter

Az utolsó 20 percre mindkét oldalon a cserék játszották a főszerepet, így nem volt annyira meglepő, hogy időnként rutintalan megoldásokat láthatott a nagyérdemű, megspékelve a fiatalokra jellemző hebrencsséggel. Az akarattal nem volt gond, a hibákat a túlzott akarás és kapkodás szülte. Bár volt közte tizenegyes is, a végén „csak” hét góllal, 39–32-re győzött a DVSC, akikre vasárnap 14 órától egy nagyon komoly erőpróba vár a német Thüringer otthonában.

MSZ

DVSC SCHAEFFLER–SZT. ISTVÁN SE 39–32 (18–13)

Debrecen, 500 néző. V: Ignéczi, Kavalecz

DEBRECEN: Oguntoye – Arany 4, Kovács Anna 2, Bulath 1 (1), BORDÁS 4, Karsten 4, Vantara-Kelemen 3. Csere: Szabó D. (kapus), Karnik Sz 3, Tóvizi 4, SZABÓ P. 4, Borgyos 2, Varsányi, POCZETNYIK 3, VÁMOSI P. 5 (4).

Edző: Köstner Vilmos

SZT. ISTVÁN: Gercsó – Horváth G. 1, SZERZŐ 5, Tobak 2, Scheffer 1, ARON 7, Strannig. Csere: Mátéfi (kapus), Varjú 2, Albert, Lyngby, Balog B. 4 (3), Pánczél 2, SZIRÁKI 4, Tieff 3, Ujvári 1.

Edző: Vojkovics Gyula

Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 15. p.: 9–7. 28. p.: 17–11. 38. p.: 22–18. 49. p.: 33–22. 55. p.: 34–29.

Kiállítások: 4 ill. 14 perc.

Hétméteresek: 5/5, ill. 3/3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában