kosárlabda

2020.01.31. 15:22

Ezüstöt akasztottak a TÁG-os fiúk nyakába

Gáspár Mátyás teljesítményének hála az All Star csapatba is bekerült.

20200126 Debrecen fotó: Kiss Annamarie KA Hajdú-Bihari Napló Kosárlabda diákolimpiát szerveztek Debrecenben.

Fotó: Kiss Annamarie

Közel kétszáz diák vett részt az országos diákolimpia kosárlabdadöntőjén Debrecenben múlt hétvégén. A küzdelmeknek a Tóth Árpád és a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium adott otthont. A bajnokságba összesen 173 csapat nevezett, s végül közülük került ki az országos döntőben résztvevő 8-8 fiú és leány csapat.

A második helyen zártak

A fináléba a hajdú-bihariakat a fiúknál és a lányoknál is a Tóth Árpád Gimnázium (TÁG) együttese képviselte. A fiúcsapatok között, ahogy általában, idén is voltak kecskeméti, tiszaújvárosi és debreceni gárdák, a lányok mezőnyében a pécsi és kecskeméti iskolák képviselői számítanak kihagyhatatlan résztvevőnek, most is képviseltették magukat.

 

A hétvégi debreceni Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntő végén a lányoknál a Szekszárdi Garay János Gimnázium zárt az élen, a TÁG a negyedik lett. A fiúk küzdelmei után a debreceniek ezüstérmet szereztek, ráadásul az All Star csapatba a TÁG-os Gáspár Mátyás is bekerült.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában