2019.09.06. 10:42
Kikaptak a debreceniek Benedek csapata ellen
Nem sikerült jól a rajt, a DVSE rosszul kezdett az UVSE ellen, hamar eldőlt a meccs.

Fotó: Molnár Péter
Vereséget szenvedett a DVSE vízilabdacsata az OB I. első fordulójában Újpesten, 12–7-re kaptak ki Miroslav Bajin tanítványai szerdán este. A hazaiak már az első félidőben magabiztos előnyre tettek szert (8–3), így hiába küzdött nagyot a Debrecen a fordulás után, esélyük sem volt a győzelemre – írja a klub honlapja.
A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, rögtön az első két támadásukból szereztek két akciógólt. Nem kellett sokat várni az első hajdúsági gólra sem, Fekete Gergő szinte azonnal válaszolt egy szépen kijátszott emberelőnyből. Nem tört meg azonban Benedek Tibor együttesének a lendülete, félidőben már 8–3-ra mentek a fővárosiak.
A fordulás után sem változott a játék képe, az UVSE fölényben játszott, Vigvári, majd Konarik góljával pedig gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. Bár az újpestiek érezhetően jóval összeszokottabb csapat benyomását keltették, a DVSE nagyot küzdött. A záró felvonásban már kissé leült a játék, mindkét oldalon lehetőséget kaptak az addig kevesebben játszók is. A csereként nagyszerűen beszálló Stefanidesz Levente megszerezte élete első és második OB I.-es gólját. A vége megérdemelt 12–7-es fővárosi siker lett.
A DVSE a 2. fordulóban hazai medencében is bemutatkozik, szeptember 13-án, pénteken a bajnokságot szintén vereséggel kezdő Tatabánya látogat a Sportuszodába.
HBN
UVSE–DVSE 12–7 (5–2, 3–1, 2–2, 2–2)
UVSE: Bisztritsányi – Korényi, Szieben, Konarik 4, Korbács, Vigvári Ve. 3, Tóth 2 Csere: Prágay – Sziládi 2, Molnár, Dala 1, Vigvári Vi., Vámosi, Aranyi. Edző: Benedek Tibor
DVSE: Kósik – Telegdy 1, Kovács 1, Fekete 2, Macsi P., Vancsik, Macsi M. Csere: Somorjai–Smitula 1, Oltean, Stefanidesz 2, Zsilák, Rádli, Nagy. Edző: Miroslav Bajin
Miroslav Bajin: Sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, csakúgy mint a Magyar Kupában, ezzel mindenképpen kezdenünk kell valamit a jövőben. Az látszik, hogy még csapatként nem értünk össze eléggé, sok a hiba a játékunkban, amik kellő odafigyeléssel és rutinnal elkerülhetőek.
Borítókép: Kovács Gáborék számára nem indult jól a szezon